kedd, július 8, 2025
Home Iphone Ekkor kerülhetnek piacra az idei iPhone-ok | 24.hu

Ekkor kerülhetnek piacra az idei iPhone-ok | 24.hu

Minél inkább közeledünk az őszhöz, annál több pletyka érkezik arról, mire lehet számítani az Apple idei csúcsmobilos bemutatóján. Azt már tudni, hogy jó eséllyel „iPhone 13” néven mutatkozik be a cég legújabb almás telefonja, ami kijelző és üzemidő terén is előrelépést hoz a széria korábbi darabjaihoz képest.

Az ITHome képernyőmentései alapján egy kínai forgalmazó oldala arról árulkodik, hogy az iPhone 13 Mini, az iPhone 13, az iPhone 13 Pro, illetve az iPhone 13 Pro Max  szeptember 17-én kerül piacra. Igaz, a felvételek valódisága nem erősíthető meg, de az információk egybevágnak azzal, amiről korábban a PhoneArena is írt. A portál június végén arról számolt be, hogy belsős források, illetve az elemzők szerint is szeptember 14-én esedékes a mobilok bemutatója, ami után három nappal később elindul az előrendelések felvétele.

Az iPhone 13 az eddigi pletykák alapján többek közt  jobb kamerarendszert kap, és elérhető lesz 1 TB tárhellyel felszerelt változatban is. Ha az információk igaznak bizonyulnak, akkor az iPhone 13 Pro Max lehet az első olyan Apple telefon, amibe 4000 milliamperóránál nagyobb teljesítményű telep kerül. Úgy tűnik, hogy idén még több árnyalatot tervez bevezetni a cupertinói cég, a pletykák szerint az iPhone 13-mal megjelenik a Rose Pink szín, illetve egy Sunset Gold opcióról is hallani lehet.

Most Popular

Official Site

Site Oficial De Cassino Online E Apostas Zero BrasilContentApostas Ao VivoO Agente De Apostas Está Disponível Para Dispositivos Móveis? Bônus Mostbet E Ofertas PromocionaisCódigo...

Faça O Get Access E Jogue Online

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Casino BrContentVale A New Pena Apostar Not Any Mostbet?"Prós Elizabeth Contras - Aplicativo E SiteMostbet...

Mostbet Brasil: Web-site Oficial, Inscrição, Bônus 15 000r$ Entrar

Apostas Desportivas Site De Apostas Vave Online Bónus"ContentProcesso De Registro Electronic VerificaçãoMostbet App Bd LoginApostas Ao VivoComo Arriesgar Na MostbetApostas Esportivas Mhh MostbetComo Obter...

Zakłady sportowe – jak grać żeby wygrać poprzez inteligentne typowanie

Zakłady sportowe – jak grać żeby wygrać poprzez inteligentne typowanieZakłady sportowe mogą być nie tylko formą rozrywki, ale także sposobem na systematyczne wygrywanie, jeśli...

Recent Comments