péntek, április 25, 2025
Home Apple hírek Elárulták, hogy mennyi pénzt fizetett 2021-ben a fejlesztőknek az Apple

Elárulták, hogy mennyi pénzt fizetett 2021-ben a fejlesztőknek az Apple

60 milliárd dollárt fizetett ki a fejlesztők számára tavaly az Apple, az eladások az ünnepek alatt rekordot döntöttek.

Az Apple elárulta, hogy az App Store alkalmazásboltjának 2008-as indulása óta immáron több mint 260 milliárd dollárt fizetett ki a fejlesztőknek. 2020 végén még 200 milliárdról beszélt a cupertinói cég, így hamar kiderül, hogy 2021-ben 60 milliárd dollárt kerestek a platformon a fejlesztők.

Apple appokForrás: Apple

Az Apple szerint a felhasználók minden eddiginél több pénzt költöttek karácsony és újév között. Pontos számot ugyan nem említettek, vélhetően azért, mert a világ számos pontján perekkel néz szembe az Apple: a fejlesztők és a hatóságok is sérelmezik az indulás óta létező úgynevezett „Apple-adót”, amit a cég levon minden egyes vásárlásból.

Bár alapvetően sokak szerint jogos, hiszen rengeteg ember számára válik így elérhetővé egy tartalom, biztonságos és kontrollált környezetben, ráadásul az App Store fenntartása és működtetése is pénzbe kerül. A nyomás azonban nem enyhül, és valószínűleg nem lesz vége ott a történetnek, hogy 2020-ban 15 százalékra csökkentette a díjat a cég azoknál, akik éve 1 millió dollárnál kevesebbet keresnek.

Most Popular

sharing wife with freind, gangbanged a paralyzed girl

legalporno full scene The Stepbrother’s “Help” Was Far...

Mostbet Cz Casino Oficiální Stránky Přihlášení A New Sázky Online”

Site Oficial De Cassino Online E Apostas No BrasilContentUsabilidade Da PlataformaStáhnout Soubor Apk Pro AndroidRegistro De Conta Mostbet No BrasilMostbet Apostas – O Web...

Будущее букмекерских контор в условиях цифровой трансформации

Будущее букмекерских контор в условиях цифровой трансформацииЦифровая трансформация кардинально изменяет букмекерскую индустрию, предоставляя как новые возможности, так и различные вызовы. Букмекерские конторы сталкиваются с...

Cassino Online & Apostas Esportivas Internet Site Oficial

Mostbet Apostas Desportivas E Casino Online Site Oficial No País Brasileiro Obter Bônus 1600 R$ EntarContentMostbet LoginBônus De Boas-vindas Em Virtude De E-sports E...

Recent Comments