szerda, május 21, 2025
Home Iphone Elképesztő minőségű filmet forgattak az iPhone 13 Pro mobillal

Elképesztő minőségű filmet forgattak az iPhone 13 Pro mobillal

Ha nem tudnánk, hogy az Apple eszközével rögzítették a jeleneteket, akár azt is hihetnénk, hogy méregdrága kamerákat használtak.

Az amatőr filmkészítők valószínűleg még manapság is gyakran inkább különálló kamerákat használnak produkcióik során, pedig lehetséges, hogy egy olyan okostelefon lapul a zsebükben, amivel még jobb minőséget tudnának elérni.

Láthattuk már, hogy kellő hozzáértéssel milyen filmet lehet forgatni a Samsung egyik mobiljával, és egy régebbi iPhone is bizonyított már ezen a téren. Egy jól ismert dél-koreai filmrendező, Park Chan-wook szintén az Apple egy frissebb okostelefonjának segítségével rakott össze egy alkotást, amit most meg is nézhetünk a YouTube-on.

A „Life is But a Dream” című, valamivel több mint 20 perces kisfilm különlegessége az, hogy a jeleneteket iPhone 13 Próval forgatták, de az alkotás nézése közben ez a legtöbb embernek valószínűleg egyáltalán nem fog feltűnni. Ahhoz képest, hogy egy telefonnal helyettesítette a kamerákat, az egész produkció nagyon profi hatást kelt, persze ehhez hozzájárultak a megfelelő díszletek, jelmezek, na meg a színészek munkája is.

Értelemszerűen az operatőri munka előtt is le a kalappal.

Az Apple feltöltött egy másik videót is, ami betekintést nyújt a kulisszák mögé, így megleshetjük, hogyan dolgoztak a készítők.

Hogy tetszett a film?

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Most Popular

Обменники Крипты C Выводом а Карту Топ и Dtf”

Игры С Выводом Денег На Телефон Без ВложенийContentТоп Игр С Выводом денежек На Номер ТелефонаТоп-20: Краткий Обзор Игр С Выводом наличных Без ВложенийПодбор Оптимальной...

Mostbet Brasil: Site Estatal, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ Entrar

Pobierz Aplikację Mostbet Polska Mhh Androida I IosContentApostas MúltiplasUsabilidade Weil PlataformaApostas Esportivas VirtuaisMostbet App Afin De Android E IosComo U Mostbet Funciona? Mostbet LoginPrograma...

Télécharger Et Jouer Pour De L’argent Et Demo

Sweet Bonanza Machine A Sous Gratuite Par Pragmatic Play 2025ContentSécurité Et Tableau Responsable: Avantages Ainsi Que Inconvénients De Fairly Sweet Bonanza FenteJeu Responsable: Combien...

„1xbet Apk Download: Most Recent Official App Version, 1xbet Apk

Application 1xbet 1xbet Mobile ᐉ Téléchargez L'application 1xbet Apk Android Et Iphone ᐉ 1-x-bet ComContentComparaison Entre Are Generally Version Mobile I Site Et L’application...

Recent Comments