Az Apple tegnapi eseménye a MacBookok mellett főleg a zenéről szólt, és ez nem csak a hardveres portfólió bővítését jelentette a harmadik generációs AirPods bemutatásával, hanem az Apple Music szolgáltatáson is változtattak egy kicsit.
Jelenleg kétféle csomag közül választhatnak a felhasználók (nem számolva a kizárólag diákok számára elérhető, kedvezményes előfizetést): egyedül használva a szolgáltatást 9,99 dollárt kell fizetnünk, míg egy legfeljebb hatfős család mindössze 14,99 dollárból megúszhatja az előfizetést. Ehhez jött most egy harmadik, Voice Plan névre keresztelt csomag, amiért mindössze 4,99 dollárt kér az Apple, és bár ennyi pénzért ugyanúgy elérjük az Apple Music teljes zenekínálatát, ahogy a drágább szinteken, azok elérésében van egy csavar.
A Voice Plan felhasználóként kizárólag Siritől, a cupertinói cég hangalapú személyi asszisztensétől kérhetünk zenét, kívánságunk pedig irányulhat egy konkrét dalra, egy előadóra, egy albumra, vagy egy, az Apple által létrehozott lejátszási listára, a jól megszokott kezelőfelület viszont nem elérhető, a Music applikációban kizárólag az előzményeinket, néhány ajánlást és a Siri vezérlésével kapcsolatos tippeket találjuk. További hátrány még, hogy ebben a csomagban nem érhetőek el a veszteségmentes, valamint a Dolby Atmos térhangzásra optimalizált zeneszámok, ahogy a dalszövegeket és a zenei videókat sem látjuk. Hogy mi volt a célja az Applenek a Voice Plan bevezetésével, arról csak találgatni tudunk, de a legvalószínűbbnek azt tartjuk, hogy a Sirivel történő zenekeresést próbálják népszerűsíteni, hiszen, ha az elég népszerű lenne, akkor pont azt hagyták volna ki a legolcsóbb csomagból.
Az új előfizetési szintet új előfizetők 7 napig ingyenesen tudják kipróbálni, amelynek leteltével – meglepő módon – nem kezdődik meg automatikusan a valódi előfizetés, a fizetési folyamatot magunknak kell elindítani, és ezt követően természetesen már automatikusan levonja a cég a szolgáltatás havidíját. Honfitársaink számára rossz hír, hogy a Voice Plan az őszi rajtkor kizárólag az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Ausztráliába, Ausztriában, Kanadában, Kínában, Franciaországban, Németországban, Hong Kongban, Indiában, Írországban, Olaszországban, Japánban, Mexikóban, Új-Zélandon, Spanyolországban és Tajvanban lesz elérhető, amit – ismerve Siri szegényes nyelvtudását – nem is tartunk túl nagy meglepetésnek.