csütörtök, július 10, 2025
Home Macbook Hátradőlhetünk, nem jelent veszélyt az Apple Airtag használata repülés közben

Hátradőlhetünk, nem jelent veszélyt az Apple Airtag használata repülés közben

A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) hivatalosan is kijelentette, hogy az Apple AirTagek használata továbbra is engedélyezett repülés közben, és anélkül használhatják a poggyászkövető eszközöket, hogy az biztonsági problémát jelentene – írta az Afar magazin. 

A bejelentés azt követően történt, hogy a Lufthansa német légitársaság a múlt héten közölte, hogy a Bluetooth-eszközök veszélyesnek minősülnek, és ki kell kapcsolni őket a repülések ideje alatt.

Apple Releases New AirTag In AustraliaFotó: James D. Morgan / Getty Images

A 0,3 gramm vagy annál kevesebb lítiumot tartalmazó poggyászkövető eszközök elhelyezhetők a feladott poggyászban – indokolta döntését az FAA. Hozzátették, hogy az Apple AirTags megfelel ennek a küszöbértéknek, ugyanakkor más poggyászkövető eszközök nem biztos, hogy teljesítik ezt a követelményt. A lítium akkumulátorral működő személyes elektronikai eszközöket, például a mobiltelefonokat, táblagépeket, elektromos fogkeféket általában kikapcsolt állapotban kell a feladott poggyászba helyezni, mivel a sérült lítium akkumulátorok túlmelegedhetnek vagy tűzveszélyesek lehetnek. 

Az új tabletek ugyanazt a processzort használják majd, mint a MacBook Air.

Az Apple AirTagek azonban csak 0,1 gramm lítiumot tartalmaznak, így nem jelentenek biztonsági kockázatot a repülésre nézve

– erősítette meg a légügyi hatóság.

Az Apple közleményében azt írta, hogy az AirTagek megfelelnek a kézipoggyászra és a feladott poggyászra vonatkozó nemzetközi biztonsági előírásoknak, amelyek ugyanazt a technológiát használják, mint a Bluetooth-fejhallgatók, amelyek használata szintén megengedett.

A szövetség bejelentését követően a Lufthansa is megváltoztatta álláspontját: 

A német légügyi hatóság (Luftfahrt-Bundesamt) megerősítette, hogy a feladott poggyászban lévő, alacsony teljesítményű nyomkövető eszközök nem jelentenek biztonsági kockázatot a repülésre nézve, és az eszközök engedélyezettek a Lufthansa járatain

– írta a légitársaság a Twitteren.

Az Apple AirTagek és más poggyászkövető eszközök népszerűsége ugrásszerűen megnőtt az idén, különösen a nyári utazási káoszt követően, amikor a poggyászok gyakran elvesztek vagy késve érkeztek, részben a légitársaságok és a repülőterek folyamatos létszámhiánya miatt. A légi közlekedésről szóló legfrissebb fogyasztói jelentés szerint csak 2022 júliusában több mint 275 ezer feladott poggyásszal bántak hanyagul (elvesztették, ellopták vagy késve szállították) az Egyesült Államokban.

A megnövekedett figyelem októberre sem csökkent, mert a vásárlók szívesen hasonlítgatják össze előző generációs készülékeiket az újonnan bemutatott termékekkel.

 

Source

Most Popular

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Mostbet ᐉ Bônus Sobre Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment Br

Faça Um Login E Jogue OnlineContentApp No AndroidProcesso De Verificação Da ContaAs Melhores Apostas Online"Apostar No CybersportPrós E Contras -- Aplicativo E SiteDicas Afin...

Site Estatal Da Mostbet Brasil Apostas Esportivas E Cassino No Brasil

Mostbet Brasil: Site Oficial, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ EntrarContentResultados E Estatísticas Da PartidaCassino Ao VivoMostbet IosComo Depositar" "Simply No Mostbet? CassinoSimplesOs Melhores Jogos Do...

Official Site

Site Oficial De Cassino Online E Apostas Zero BrasilContentApostas Ao VivoO Agente De Apostas Está Disponível Para Dispositivos Móveis? Bônus Mostbet E Ofertas PromocionaisCódigo...

Recent Comments