péntek, február 7, 2025
Home Apple hírek Indiában terjeszkedik az Apple - ITBUSINESS

Indiában terjeszkedik az Apple – ITBUSINESS

Mumbaiban nyitja meg első indiai kiskereskedelmi üzletét az Apple. A nyitásról honlapján tett közzé rövid közleményt a vállalat.

 

Bejegyzésükben azt írják, „már mindent előkészítettek ahhoz, hogy üdvözöljék a vásárlókat az első indiai üzletükben, továbbá alig várják, hogy lássák, hová juttatja az emberek kreativitását az Apple Indiában”. Arról viszont, pontosan mikor nyitja kapuit, még nem közöltek információt.

Az üzlet a Jio World Drive bevásárlóközpontban nyílik, és a hírek szerint 22 ezer négyzetméteres lesz. Ugyanakkor a bolt nyitása nem meglepő, Tim Cook, a cég vezérigazgatója ugyanis már 2020-ban bejelentette, hogy 2021-ben nyílik Apple üzlet az országban. Ám ez a világjárvány miatt elmaradt és az idei év első negyedévére csúszott. Emellett nemrég több helyszínen is felvételt hirdettek a munkavállalók számára, amely arra enged következtetni, hogy nem a mumbai-i lesz az egyetlen üzlet Indiában.

Az Apple egy ideje igyekszik több erőforrást fektetni Indiába, mivel egyre fontosabb felvevőpiac és gyártóbázis a számára. Online áruházát 2020 szeptemberében indította el itt, és számos iPhone-t is gyártott már az országban.

Source

Most Popular

Гама Казино На кварплату Официальный Сайт Gama Casino, Зеркало и Вход В Игровые Автоматы Gama Casino В 2023

официальный Сайт Gama Casino Играть Онлайн а Слоты Через рабочее ЗеркалоContentдругие Акцииизвестные Игровые АвтоматыНа День Рождения ИгрокаQ: Как Пополнить Счет В Гама Казино?Мобильная Версия...

Casino Oyunları: Slot, Black Jack Ve Rulet Oyna

Betgit Giriş: Yüksek Oranlar Canlı Bahis Sitesi Casino OyunlarıContentEn Çok Kazandıran Casino OyunlarıCasino Oyunları Nelerdir? Masa Oyunları- Canlı Casino OyunlarCasino Sitelerine Üye OlEn Güncel...

Masal Bet Türk Casinos Masalbet Giriş Bakalar And Associates, P A

Masalbet ️ Masal Bet CasinoContentMasal BetMasalbet Casino ÖzellikleriGeniş Spor Ve Bahis SeçenekleriCasino Mobil Uygulaması Nasıl İndirilir Empieza KurulurMasalbet Resmi Sitesi – Türk Oyuncular Için...

Обзор букмекерской конторы 1win: спортивные события и турниры

Обзор букмекерской конторы 1win: спортивные события и турниры1win - это популярная букмекерская контора, предлагающая широкий выбор ставок на спортивные события и турниры. В данной...

Recent Comments