Aki jó áron akar MacBook Airt venni, valószínűleg jobban teszi, ha június előtt lép.
Tíz évvel ezelőtt már alig több mint 200 ezer forintért is lehetett MacBook Air laptopot venni, most a 2020-ban bemutatott, M1-es gép a legolcsóbb, és az is 499 990 Ft-ba kerül. Itt-ott belefuthatunk viszonylag jó ajánlatokba, több tízezer forintos kedvezményekbe, amiket érdemes kihasználni – bár a forint valamivel jobban áll, mint a tavalyi, M2-es MacBook Air bejelentésekor, várhatóan nem lesz árcsökkenés (örülhetünk, ha marad a mostani szint), az új, júniusban bemutatkozó modell pedig feltehetően nem nyújt annyival többet, hogy megérje azt választani a most is kapható, tavaly bemutatott Air helyett.
A megbízhatónak tartott, infókkal hetente jelentkező Mark Gurman szerint a júniusi WWDC során mutatja majd be az Apple a 2023-as MacBook Aireket – egy 13,6″-es és egy 15,5″-es változatot egyaránt.
Ezekben még az M2, és nem az utódjának számító M3 processzor dolgozik majd, de a kisebb változat belsejét frissítik – hogy hogyan, az nem derült ki. A 15″-es kijelzővel rendelkező gép csak méretében fog eltérni, belül ugyanazt találhatjuk, feltehetően egy nagyobb akkumulátor mellett. A dizájn várhatóan ugyanúgy nem módosul. Az M3-as modellek az év végefelé érkezhetnek, de a legtöbb felhasználónak az M2 ereje bőven elég lesz akkor is, pláne egy aktív hűtés nélküli gépnél.