péntek, április 19, 2024
Home Apple hírek Ki ez a magyar származású nő, akit azzal vádolnak, hogy lenyúlhatta az…

Ki ez a magyar származású nő, akit azzal vádolnak, hogy lenyúlhatta az…

Egymilliárd forint értékű lopással gyanúsítanak az ukránok egy a harcukat segítő idegenlégióba beszivárgott, magyar származású nőt. A hírek szerint kisebb pályán már évek óta trükkök sokaságával kalandozta végig a világot a nő, aki egy mai Rejtő-regény figurája is lehetne. Rejtély, hogyan került az ukrán idegenlégió egyik vezető pozíciójába, de az biztos, hogy története megér egy cikket: íme, F. Emese kalandos élete!

„A könyvek a bűnös szenvedélyem” – hirdeti profilján F. Emese, a pillanatnyilag talán legismertebb magyar származású, világgá ment lány.

Emlékezetes, sokan hírt adtak arról a magyar származású harmincas ausztrál nőről, akit azzal vádolnak, hogy októberben több millió dollárnyi orvosi felszerelést lopott el egy kijevi raktárból. A zsákmány külföldi adományokból származott, és főleg gyógyszereket, gyógyászati eszközöket tartalmazott, amelyeket egyébként a frontra szántak. Sok pénz is eltűnt.

Az egész összesen mintegy 2,5 millió dollárt (csaknem egymilliárd forintot) ért,

a gyanú szerint pedig a nő az egészet elsikkasztotta, de még attól is tartanak az illetékesek, hogy esetleg átjátszotta az oroszoknak a felszerelést.

Amikor vizsgálódni kezdtek, hirtelen elkezdtek előkerülni az eltűnt szállítmány egyes részei…

Súlyos vádak: magyar származású nő verhette át az ukrán haderőt, hatalmas károkat okozhatott, az illető tagad

 

A nő előtörténete egyébként már nyáron bejárta a világsajtót, amikor kinevezték az idegenlégió egyik vezető pozíciójába, és egy kicsit jobban utánanéztek, ki fia-borja.

Nos, a Daily Mail ekkori összeállítása szerint

a hölgy fiatal kora ellenére igen kalandos életutat tudhat maga mögött.

Eredetileg bevallása szerint az erdélyi Kolozsváron született, a helyi Babes-Bolyai Egyetemre, illetve a Sapientiára járt; majd Londonban volt egyetemista. Ezután New Yorkban próbált szerencsét, szakmája állítólag kiberbiztonsági szakértő, angliai Anakin Consultancy nevű cége „terrorellenes, békefenntartó és kiberbiztonsági” szolgáltatásokat kínált.

Korábban használt, részben ma is publikus Facebook-profilja szerint 2013-ban vegetáriánus lett, az LMBTQ-szivárványos macskaprofil (az állat a valószínűleg saját, Rascal nevű macskája), átlagos nyugati vagy nyugatos lány, semmi izgalom.

Kiberszakértő, mélytengeri búvár, vadakat terelő juhász

A TedX-en látható nyilvános életrajzában 2017-ben

azt állította, ügyfelei között tudhatja az Apple-t és az ENSZ-t is;

vállalkozása 2016 és 2019 között működött Londonban, ekkor a kormány töröltette a regisztrációját.

A magát egyébként olyan „izgalmakat kereső és adrenalinfüggőként” aposztrofáló F. Emese, aki „néha háborús övezetbe költözteti irodáját”, ezután Ausztráliába költözött, nemzetközi hírnevét itt alapozta meg.

Méghozzá azzal, hogy 2020 novemberében egy tévéműsorban, nagy médiafigyelem mellett egy aukción megszerzett egy ötvenes években felújított házat,

azonban az érte kifizetendő 4,2 millió dollárt sosem látta a két átvert tulajdonos,

F. Emese ugyanis hamisított banki papírokkal próbálta igazolni, hogy elutalta a kérdéses összeget, a tulajdonosok később könnyek között számoltak be a történtekről. A szélhámos azt mondta az őt megkereső riporternek, hogy maga sem tudja, mi történhetett, de utánajár.

Egyébiránt pedig ragaszkodott hozzá, hogy ő elutalta a mintegy 1,6 milliárd magyar forintnak megfelelő összeget. Azt állította, nem kapta meg a szükséges banki nyomtatványokat, vagyis adminisztrációs probléma történt.

A történtek után

a nő a portugál Madeira szigetére menekült, ahol Abigél Fuchs néven kezdett új életet,

és a vádak szerint megpróbálta ugyanezt a hamis utalásos játékot eljátszani a sziget fővárosában, Funchalban, csak itt egy bérlemény kapcsán.

A városban közben Tinderen sikerült felszednie egy Steve Silva nevű kriptovaluta-kereskedőt, akinek ugyancsak előadta az Apple-re és ENSZ-re vonatkozó meséjét. Amikor azt állította, hogy főbérlője pozitív Covid-tesztje miatt nem találkozhat a férfivel, Steve Silva meg akarta látogatni a nőt annak lakásán, ahol az ismeretlen „Emese” név fogadta, mígnem egy gyors netes kereséssel fény derült F. Emese ausztráliai múltjára.

Azt is megtudta – immár a barátnőjének lakást bérbeadó tulajdonostól –,

hogy kicsiben ugyanezt játszotta el vele, egy mintegy 4200 dolláros állítólagos utalással.

Hamarosan kiderült, hogy a két eset igazából csak a skála két végpontja: a nő egy korábbi brit barátja egy 50 ezer fontos (akkori értékén 20 millió forintos) fizetési bizonylatot mutatott, amelynek ellenértéke sosem érkezett meg az érintett bankszámláról. Egy magyar grafikust is megrövidített hasonlóképpen 1000 dollárral.

Minden esetben arra hivatkozott a nő, hogy valamilyen adminisztrációs probléma lassítja az átutalást.

Miután a nő ködösíteni kezdett, a pórul járt Steve Silva rendőrt hívott a lakáshoz, hogy legalább a nála levő vagyontárgyait – egy értékes GoPro-kamerát és egy búvárórát (F. Emese többek között mélytengeri búvárkodással ütötte el az idejét a gyönyörű sziget partjainál) – vissza tudja szerezni.

 A nő azonban felszívódott

– és Ukrajnában bukkant fel újra, 2022 áprilisában.

Emese előszeretettel szerepelt az Ukrán Nemzetközi Védelmi Légió reklámfotóin is, a vékony, szőke lány kiváló reklámarc volt a külföldieket Ukrajna védelmére toborzó egységeknek. Ismert: több ország – köztük Ausztrália – is megtiltja állampolgárainak a belépést, Ukrajna azonban állampolgárságot és jövedelmet kínált a külföldi harcosoknak.

Utóbb beszüntették ugyan a toborzást – mint a Daily Mail megjegyzi, a harctéren tapasztalatlan külföldiekből a kijevi hadvezetésnek lett elege, a külföldieknek meg abból, hogy szerintük ágyútölteléknek használják őket, ezért szigorúbb követelményeket támasztottak,

amelyek alapján az április 8-án bezsuppolt hölgyet pár nappal később már fel sem vették volna az egységbe.

Így viszont szerencséje volt; F. Emese előbb fordítóként dolgozott az Éhezők Viadalából ismerős Fecsegő Poszáta fedőnéven, majd július 1-től meglehetősen bátran a világ nyilvánossága elé lépett: kommunikációs igazgatónak nevezték ki, ráadásul nem is rossz fizetésért, havi 10 ezer euróért (nagyjából 4 millió forintért). Július 1-jei sajtótájékoztatóján három másik külföldi harcos társaságában Harkivban beszélt a légió állapotáról, ekkor figyeltek fel rá és nyomoztak újra utána.

F. Emese egyébként a légióban saját nevén szolgált (igaz, lisszaboni címmel), bár magát sűrűn hívatta Abigélnek is. S mint a Daily Mailnek mondták, ugyanazt a mesét adta elő az Apple és az ENSZ nevű ügyfeleiről, a hatalmas penthouse lakásáról, luxusautóiról.

A nőnek mindenesetre annyira nem jött be a zsoldosélet, a lapnak egy önkéntestársa arról is beszélt, hogy három és fél hónap után már az egyenruhát sem szívesen hordta – számolt be júliusban a lapnak.

S ekkor még csak a légió jó hírnevét féltették a rovott múltú nőtől,

így, nem tudni miért, de meghagyták székében.

Ő pedig a gyanú szerint nem habozott kinyúlni a végre karnyújtásnyira került pénz után.

***

Cikkünk megjelenése után közleményben tagadta az ellene felhozott vádakat Fajk Emese. A nő az ukrán idegenlégióval kapcsolatos, vele szemben megfogalmazott, világsajtót bejáró vádakra úgy reagált a Facebookon: „Közvetve vagy közvetlenül útjában voltam olyan embereknek, akik ki akarták használni a légiót a saját előnyeikre. Ugyanezek az emberek a forrásai azoknak az alaptalan vádaknak és támadásoknak, amiknek hónapok óta az áldozata vagyok.”

Fajk szerint eddig nem mutattak fel neki bizonyítékokat az ellene felhozott vádakhoz. Kijelentette azt is: nem vett részt katonai gyógyszerek szállításában semmilyen formában.

Azt közölte: a hadsereg és az SZBU ukrán biztonsági szolgálat képviselői arról biztosították őt, hogy nincsenek ellene zajló nyomozások. Azt is állítja: továbbra is élvezi katonai feljebbvalói bizalmát, ők engedték meg neki a poszt közlését is.

„Azzal vádolni engem, hogy az ellenséggel működök együtt, azok után, hogy többet szolgáltam Ukrajnában, mint a vádlóim, nem csak nevetséges, hanem egyenesen undorító” – írta posztjában Emese Fajk.

 

Nyitófotó: A Current Affair Youtube; cikkfotók: F. Emese / Daily Mail

Source

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments