csütörtök, március 27, 2025
Home Apple hírek Kiderülhetett, melyik iPadekről hiányzik majd az iPadOS 17

Kiderülhetett, melyik iPadekről hiányzik majd az iPadOS 17

Akadhat néhány modell, amely az iPadOS 16 után már nem frissül tovább.

Az Apple még 2019-ben döntött úgy, hogy teljesen külön kezeli az iPhone-t és az iPadet hajtó operációs rendszereit, így létrehozva a kifejezetten táblagépekre szánt iPadOS-t, amely a motorháztető alatt ugyan nem sokban különbözik az iOS-től, a funkcióit tekintve viszont annál inkább.

Ahogy az az iOS esetében is lenni szokott, az évről évre megjelenő új iPadOS-főverzióknál is kérdés, hogy az aktuális kiadás melyik készülékeken lesz futtatható, most pedig kiderülhetett, hogy miként alakul majd a helyzet a várhatóan ősszel megjelenő iPadOS 17 esetében.

Egy francia blog, a belsős forrásra hivatkozó iPhoneSoft ugyanis azt írja, hogy a 2023-as operációs rendszer már nem fogja támogatni az ötödik generációs iPadet, valamint az első generációs iPad Pro-modellcsaládot, benne a 9,7 hüvelykes és a 12,9 hüvelykes variánsokkal. Az említett tabletekben az a közös, hogy mindegyikben kilencedik generációs SoC dolgozik 2015-ből: az iPad 5-ben az iPhone 6S-t is hajtó A9, a Prókban pedig a valamivel erősebb A9X.

Összességében nem lenne meglepő, ha a cupertinóiak valóban elengednék a közel 8 éves hardverek kezét, hiszen az iOS már most sem kompatibilis velük, csak az iPadOS „áll még szóba” az A9-es erőforrásokkal. Ennek ellenére érdemes leszögezni, hogy csak egy pletykáról van szó, vagyis könnyen megeshet, hogy az iPhoneSoft téved, és végül fellélegezhetnek a készülékek tulajdonosai.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Source

Most Popular

Casibom 859 ️ Casibom859 ️ Casibom Güncel Giriş 859 Casibom 859 » Türkiye’nin Casibom’u En Çok Kazandıran Casino Sitesi Casibom859 Com 6 Mart 2025

En İyi Türkiye Online Casinolar 2025-top Çevrimiçi Casino RehberiContentVevobahis Güncel Adrese Hızlı UlaşımOnline Casino Türkiye’de Yasal Mı? Lordbahis 574 Giriş – Lordbahis574 Com Yeni...

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir Bakış

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir BakışHer geçen gün daha da küreselleşen dünyamızda, havacılık sektörünün rolü giderek önem kazanmaktadır. Bu alanda ön plana...

Mostbet Com’da Oynamak Mı Istiyorsunuz? Buradan Giriş Yapın

Türkiye'nin En İyi Bahis Şirketi Ve Online CasinoContentKişisel Hesabınıza Para Yatırma YöntemleriMostbet Promosyon Kodu BilgileriMostbet Promosyon KoduPara Yatırma SeçenekleriMostbet Bahisçisinin Karlı Promosyonlarını Kaçırmayın: Mostbet...

Book Associated With Ra Kostenlos Darüber Hinaus Im Novoline Gambling Establishment Online Spielen

Book Associated With Ra Classic Demo ️ Spielen Sie Kostenlos Ohne AnmeldungContentÜber Das Publication Of Ra SpielKann Ich Book Of Ra Kostenlos Und Weniger...

Recent Comments