szerda, március 26, 2025
Home Iphone Kiderültek minden idők legnagyobb iPhone-hackjének részletei

Kiderültek minden idők legnagyobb iPhone-hackjének részletei

Az Epic Games elleni perben az Apple olyan e-maileket hozott nyilvánosságra, amelyekből kiderül, hogy 128 millió felhasználó töltött le olyan alkalmazásokat az App Store-ból, amelyek tartalmazták az XCodeGhost nevű kártevő programot.

Hat éve történt, most derült ki

2015-ben ismeretlen hackerek az iPhone App Store több ezer alkalmazásába csempésztek kártevőt. Akkor a kutatók úgy vélték, hogy a hack több százmillió embert érinthetett, mivel a kutatók becslése szerint mintegy 4000 alkalmazásba került bele.

Ezzel az érintett felhasználók számát tekintve talán ez volt az eddigi legnagyobb iPhone elleni hackelés. A hack tényleges kiterjedése azonban évekig ismeretlen volt a nyilvánosság előtt. Egyesek még azt is gondolták, hogy a hack valódi hatása – az XCodeGhost néven ismert, a használt malware neve – soha nem fog kiderülni.

Összesen 128 millió ügyfél töltötte le a több mint 2500 érintett alkalmazást. Ezek az ügyfelek 203 millió letöltést hajtottak végre a több mint 2500 érintett alkalmazásból.

– írta az egyik e-mailben Dale Bagwell, aki akkoriban az Apple iTunes ügyfélélményért felelős vezetője volt.

Egy másik Apple-alkalmazott azt írta az e-mailekben, hogy „Kína az ügyfelek 55 százalékát és a letöltések 66 százalékát teszi ki. Mint látható, jelentős számú (18 millió ügyfél) érintett az Egyesült Államokban is.”

A nyelvi lokalizáció miatt visszakoztak

Az e-mailekből az is kiderül, hogy az Apple igyekezett kideríteni a támadás hatását, és dolgozott az áldozatok értesítésén.

A potenciálisan érintett ügyfelek nagy száma miatt tényleg akarunk-e mindenkinek e-mailt küldeni? Ez a kiküldött e-mailek nyelvi lokalizációja miatt némi kihívást okozhat, mivel ezen alkalmazások letöltése a világ számos App Store áruházában történt.

– írta Matt Fischer, az Apple App Store-ért felelős alelnöke.

Bagwell akkor egyetértett azzal, hogy az összes áldozat elérése kihívást jelentene:

Csak szeretném tisztázni az elvárásokat. Van ugye egy tömeges lekérdezési eszközünk, amellyel elküldhetjük az e-maileket, azonban még teszteljük, hogy pontosan meg tudjuk-e adni az egyes ügyfelek esetében az alkalmazások nevét. A múltban voltak problémák ezzel a konkrét funkcióval. Továbbá, szeretném azt is tisztázni, hogy az eszköz nagyon korlátozottan képes kezelni az e-mailek számát. Egy ekkora tétel (128 millió) esetén valószínűleg akár egy hetet is el kellene töltenünk az üzenetek elküldésével, így az e-mailek lokalizálása után (ami több napot vesz igénybe) legalább egy hétre lesz szükségünk a küldéshez – ha a tömeges-kérés eszközt használjuk.

Napjainkban már a „best practice” része

Manapság nagyon gyakori, hogy a vállalatok közvetlenül a felhasználókhoz fordulnak az adatvédelmi incidensekkel kapcsolatban, és ez a multiknál ismert „legjobb gyakorlat” része. Emellett az Egyesült Államokban minden államban van egy olyan jogszabály is, amely előírja a vállalatok számára az áldozatok értesítését.

Az Apple 

sohasem hozta nyilvánosságra

az áldozatok pontos számát, de akkor azt állította, hogy értesíteni fogja őket. Miután az ügy kipattant, a vállalat pénteken azt nyilatkozta, hogy folyamatosan tájékoztatta a felhasználókat, de konkrétan nem mondta, hogy minden egyes áldozatot értesített volna.

Szorosan együttműködünk a fejlesztőkkel, hogy az érintett alkalmazások a lehető leggyorsabban visszakerüljenek az App Store-ba, hogy a vásárlók élvezhessék azokat.

– írta az Apple a 2015-ös incidensről szóló GYIK (gyakran ismételt kérdések) tájékoztatóban, amely már nem elérhető online.

Bár a puszta számok ebben a vírusfertőzésben nagyon magasak voltak, maga a malware viszont nem volt olyan kifinomult és veszélyes.

Nincs olyan információnk, amely arra utalna, hogy a rosszindulatú programot bármilyen rosszindulatú tevékenységre használták volna, vagy hogy ez az exploit bármilyen személyazonosításra alkalmas adatot használhatott volna fel – ha egyáltalán is használták bármire

– írta az Apple a GYIK-oldalon.

A hackerek a rosszindulatú kódot az Xcode, az Apple alkalmazásfejlesztő szoftverének egy manipulált változatába illesztették be, ezáltal 

appok ezreibe

tudták azt becsempészni.

Az XcodeGhost alkotói újracsomagolták a rosszindulatú kóddal ellátott Xcode telepítőket, és a telepítőre mutató linkeket számos népszerű iOS/OS X fejlesztői fórumon tették közzé. A fejlesztőket azért csábították az Xcode ezen manipulált verziójának letöltésére, mert az Kínában sokkal gyorsabban töltődött le, mint az Xcode hivatalos verziója az Apple Mac App Store-ból.

– jelentette akkoriban a Lookout biztonsági cég.

A nyilvánosság kizárása

Ha biztonságról van szó, az Apple-nek mindig is jó hírnévnek örvendett – ez csak az utóbbi időben kezdett erősebben megfakulni. A vállalat azonban eddig vonakodott nyilvánosan és őszintén beszélni konkrét biztonsági incidensekről. Így ezek az e-mailek, amelyek csak az Epic kontra Apple Fortnite-perben történt felfedezés miatt kerültek nyilvánosságra, érdekes betekintést nyújtanak a függöny mögé, amelyek megmutatják a hackelésből származó károk teljesebb mértékét, valamint konkrétumokat arról, hogy a vállalat korábban hogyan kezelte a hackelés következményeit.

A Lookout szerint a malware-t úgy tervezték, hogy ellopjon néhány személyes adatot az áldozatoktól, például a fertőzött alkalmazás nevét, az alkalmazáscsomag azonosítóját, az eszköz nevét és típusát, hálózati információkat és az eszköz „identifierForVendor” azonosítóját.

(Vice)

(Borítókép: Sean Gallup / Getty Images)

Most Popular

Error Code: 502

Error Code: 502ContentError Code: 502 Error Code: 502 Error Code: 502Error Code: 502 Error Code: 502 Error Code: 502Error Code: 502 Error Code: 502...

Resmi Web-site Para Için Oyna Çok Oyunculu X5000

Sugar Rush: Sezon A Single"ContentOyunun VideosuAndroidSugar Rush Oyun Kuralları Sugar Hurry – Bonus Oyunu Sugar Dash – Ne Tür Bir Oyun Bu? Sugar Rush...

Bankobet Güncel Adres Bilgisi

Bankobet Güncel Giriş Adresi"ContentBankobet Şikayet Ve Sorunlara Hızlı Çözüm! Bankobet Yatırım Bonusları Ne Kadar? Banko Bedava Bahis Kazancı Nasıl Çekilir? Bankobet Canlı BahislerBankobet Canlı...

„jouez À Plinko Serve De L’argent 2023

Plinko: Descubre El Juego Online Con Gana Dinero Actual FácilContentApplication Mobile PlinkoCaracterísticas Del Plinko OnlineCasino En Hachure PlinkoFaq Sur Le Jeu PlinkoPlinko Gambling: Estrategia,...

Recent Comments