kedd, május 13, 2025
Home Apple hírek Lecsaptak a kínai hatóságok: megszűnik az Apple Daily hongkongi lap - Napi.hu

Lecsaptak a kínai hatóságok: megszűnik az Apple Daily hongkongi lap – Napi.hu

A South China Morning Post című hongkongi lap továbbá internetes kiadásában szerdán arról írt, hogy a Next Digital egy egyelőre meg nem nevezett félnek eladja tajvani kiadói részlegét, az Amazing Sino Internationalt. Az adásvételről szóló megállapodást várhatóan július végéig írják majd alá – idézi az MTI.

A 26 éve működő, bulvárhíreket és politikai kommentárokat megjelentető lap a múlt szerdán szűnt meg, miután a hongkongi rendőrség nemzetbiztonságért felelős egysége június 17-én nagyszabású, meglepetésszerű akció keretében a lap öt vezető munkatársát vette őrizetbe. Ugyanaznap a hatóságok a laphoz kötődő három cég 18 millió hongkongi dollárt (680 millió forint) kitevő vagyonát is befagyasztották, valamint házkutatást tartottak az őrizetbe vettek otthonaiban és a lap székházában. A székház átkutatására több mint kétszáz rendőrt delegáltak, akik hat óránál tovább vizsgálták át az irodákat és lefoglaltak több mint 40 digitális eszközt, a többi közt számítógépeket és merevlemezeket. Azóta a lap két vezércikkíróját is őrizetbe vették. Az érintettek mindegyikét külföldi erőkkel folytatott összeesküvéssel gyanúsítják az Apple Daily nyomtatott illetve internetes kiadásban is megjelent egyes cikkek tartalmára hivatkozva.

QP | Quality Placement

Kapcsolódó

Jimmy Lai-t, az Apple Daily alapítóját még tavaly augusztusban vették őrizetbe a laphoz kötődő, kilenc másik emberrel – köztük Lai fiával – együtt a nemzetbiztonsági törvény megszegése, valamint csalás gyanújával. Lai jelenleg börtönbüntetését tölti 2019-es, valamint tavalyi, engedély nélküli gyülekezéseken betöltött szerepei miatt.

Az Apple Daily megszűnése aggodalmat keltett a hongkongi sajtószabadság helyzetét illetően. Joe Biden amerikai elnök a lap tevékenységének felfüggesztéséről úgy vélekedett, hogy Peking a független sajtó elnyomására használja hatalmát, és elhallgattatja az eltérő véleményeket.

Most Popular

Официальный Сайт Онлайн Казино Пин Ап Вход только Регистрация”

Pin Up Kz Пинап Казино Регистрация а Вход В Казахстане 2025ContentТоп Бонусов для Новых Игроков Пин Ап В КазахстанеПредлагаемые Игры Pin UpПополнение АккаунтаСтавки На...

„State Your Generous Welcome Bonus At Ozwin Casino!

New Promo Coupons Ideal Online Pokies 400% + 100 Free Spins On 2 Deposit Login Sign Up Tournaments Mobile Software Casino Games LobbyContentCashbackPlay The...

Mostbet: O Site Formal Da Líder Em Apostas Esportivas

"Sign In Mostbet GuiaContentO Mostbet Tem Aplicações Para Ios Electronic Android? Versão Do Site Móvel MostbetMostbet – Web Site Oficial De Cassino Online E...

Казино Х Вход ️ В Личный кабинет ️ Casino X Вход”

Казино Х официальному Сайт Играть а Casino X ОнлайнContentофициального Сайт Казино началеслужбы Клиентской Поддержкилюблю Играть В Казино С Телефона?Пополнение И напрашивающийся СредствОтветственная ИграЗащита Персональных...

Recent Comments