vasárnap, február 9, 2025
Home Apple hírek Lenyomta egy kínai márka az Apple telefonokat | Vezess

Lenyomta egy kínai márka az Apple telefonokat | Vezess

Úgy tűnik, a kínai mobilgyártás világuralomra törését még a Huawei ellen bevezetett amerikai szankciók sem törték meg. A Huaweit még 2019-ben, Donald Trump elnöksége alatt tették feketelistára, nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva. Így nekik ugrott a Google teljes szoftverbázisa, valamint ellehetetlenítette a kínai cég számára a készülékeihez használt, amerikai fejlesztésű technológiákra épülő alkatrészek beszerzését.

Kínában viszont mindig van másik. A Huwaei visszaesett, de helyette itt van a Xiaomi, és ugyanolyan elánnal tör előre. A Xiaomi 17%-os részesedéssel és 83%-os éves növekedéssel a második helyen végzett, megelőzve az Apple-t. 

A top 5-be az Oppo (10%) és a Vivo (10%) fért még be, a Huawei pedig kicsúszott ebből az első ötös fogatból, ami elég nagy esés, hiszen nemrég még ez a márka előzte az Apple telefonokat.

A Xiaomi sikerének kulcsa, hogy még mindig olcsó tömegmodelleket gyárt, gyakran a fejlődő piacokra. A másik két dobogósnál, a Samsungnál és az Apple-nél átlag 40 és 75 százalékkal adja olcsóbban mobiljait. Igaz, kínálatukban megjelentek a prémiumárazású készülékek is, például a félmillió forintos Mi 11 Ultra.

2020 negyedik negyedévében a Xiaomi globális leszállított mennyisége elérte a 43,4 millió darabot, 31,5%-os éves növekedéssel, ezzel először előzte meg az Apple-t, és visszatért a harmadik helyre. 2021 első negyedévében az Apple a globális okostelefon-piaci részesedés 15%-ával a második helyre lépett, őket szorosan követte a Xiaomi a maga 14%-os piaci részesedésével. A Xiaomi globális okostelefon-szállításai akkor 49,4 millió darabot tettek ki, 69,1%-os éves növekedéssel.

A vállalat 2021. első negyedévi jelentése szerint a Xiaomi okostelefonok több mint 100 piacra jutottak el világszerte, az okostelefonok piaci részesedését tekintve az első helyen állnak 12 piacon. A Xiaomi Európában jelenleg a második helyen áll, Indiában pedig több éve piacvezető pozíciót tölt be.

Most Popular

Application Premier Bet Apk Android, Ios, Mac Et Laptop Or Computer Betmaker

"télécharger Premier Bet Apk Télécharger L'application Most Recognized BetContentCanal+ Côte-d’ivoire Proposition Une Salle Multimédia À La Pouponnière Thérèse Houphouët-boigny D’adjaméPremier Guess Méthode De DépôtQuel...

Гама Казино На кварплату Официальный Сайт Gama Casino, Зеркало и Вход В Игровые Автоматы Gama Casino В 2023

официальный Сайт Gama Casino Играть Онлайн а Слоты Через рабочее ЗеркалоContentдругие Акцииизвестные Игровые АвтоматыНа День Рождения ИгрокаQ: Как Пополнить Счет В Гама Казино?Мобильная Версия...

Casino Oyunları: Slot, Black Jack Ve Rulet Oyna

Betgit Giriş: Yüksek Oranlar Canlı Bahis Sitesi Casino OyunlarıContentEn Çok Kazandıran Casino OyunlarıCasino Oyunları Nelerdir? Masa Oyunları- Canlı Casino OyunlarCasino Sitelerine Üye OlEn Güncel...

Masal Bet Türk Casinos Masalbet Giriş Bakalar And Associates, P A

Masalbet ️ Masal Bet CasinoContentMasal BetMasalbet Casino ÖzellikleriGeniş Spor Ve Bahis SeçenekleriCasino Mobil Uygulaması Nasıl İndirilir Empieza KurulurMasalbet Resmi Sitesi – Türk Oyuncular Için...

Recent Comments