vasárnap, március 23, 2025
Home Apple hírek Lépett a Google és az Apple: máris letiltották a Trump-hívek új közösségi...

Lépett a Google és az Apple: máris letiltották a Trump-hívek új közösségi oldalát

Elsőként, még pénteken a Google anyavállalata, az Alphabet jelentette be, hogy felfüggeszti alkalmazás-áruházában a Parler elérését.

Ideiglenesen eltávolítottuk a Parlert az App Store-ból, amíg meg nem oldják ezeket az ügyeket

– írta szombaton kiadott közleményében az Apple, amely 24 órát adott az oldalnak arra, hogy előálljon egy részletes moderálási tervvel.

A „közbiztonság rendkívül valós kockázatára” hivatkozó Amazon intézkedése nyomán pedig vasárnap éjféltől gyakorlatilag teljesen elérhetetlenné válik a platform, hacsak a cég addig nem talál új szolgáltatót.

John Matze, a Parler vezérigazgatója határozottan bírálta a három internetes óriásvállalat „összehangolt támadását”, amely szerinte a szólásszabadság, illetve a szabad verseny ellen irányul, s arról számolt be, van arra esély, hogy oldaluk akár egy hétig is elérhetetlen lesz.

A Parler felhasználóinak egy jelentős részét a Twitter mikroblogról kitiltott internetezők adják. A sajtóhírek szerint az amerikai kongresszus szerdai ostromának több résztvevője is ezen a szolgáltatáson keresztül kommunikált.

A Twitter két nappal ezelőtt határozatlan időre felfüggesztette Donald Trump fiókját, aláhúzva, fennáll annak a veszélye, hogy további erőszakot szít, miután feltehetőleg üzenetei hatására tüntetők megrohamozták a Capitoliumot. A még hivatalban lévő elnököt a Facebookról és az Instagramról is letiltották a napokban hasonló okokból, legalább utódja, Joe Biden január 20-i beiktatásáig, illetve a Twitch és a Snapchat is elérhetetlenné tette az oldalát.

Szakértők arra számítottak, hogy Trump hamarosan megjelenik a mintegy 12 millió felhasználót számláló Parleren, ahol két fia már jelenleg is aktív, az elnök azonban azt is közölte, hogy tanulmányozzák egy saját platform indításának lehetőségét.

A Twitter és a Facebook fősodorbeli közösségimédia-óriások „elfogulatlan, a szólásszabadságot tiszteletben tartó alternatívájaként” 2018 augusztusában létrehozott mikroblog-szolgáltató népszerű az amerikai szélsőjobboldaliak körében.

A címlapkép forrása: Getty Images. 

Most Popular

Pinco Casino Giriş Resmi Çevrimiçi On Line Casino Pinco Bonuslar

Pinco Bet Güncel Giriş Spor Bahis Ve Casino Pinco Giriş Online Türkiye'deContentPara ÇekmeOyuncu TurnuvalarıSpor BahisleriPinco Casino SssPinco Casino Türkiye – Canlı Casino Oyunları Ve...

„plinko Casino Game Spela I Sverige

Plinko Bgaming Spela Plinko På Casino Med 99% Rtp"ContentPlinko – Ett Spännande TurspelSå Spelas Plinko På Casinon OnlineDärför Älskar Vi PlinkoVad Är Plinko? Avantaje...

En İyi Casino Güncel Giriş Bağlantıları ve Yöntemleri

En İyi Casino Güncel Giriş Bağlantıları ve YöntemleriGünümüzde çevrimiçi casinoların popülaritesi hızla artmaktadır. Bu gelişme, kullanıcıların kazanç ve eğlence arzusunu tatmin etmenin yanı sıra,...

1win Burkina Faso: Pari En Direct Et Casino En Ligne Connexion”

"1win Casino & Terme Conseillé Official Site Plus LoginContentTypes De Sports Et E-sportsIn Options De Paiement Pour Des Joueurs Bf"Inside: The Favorite On The...

Recent Comments