péntek, február 7, 2025
Home Apple hírek Levédette boltjai kinézetét az Apple

Levédette boltjai kinézetét az Apple

Az amerikai szabadalmi hivatal jóváhagyta a számítógépgyártó kérelmét, amelyben az Apple Store-ok minimalista belső kialakítását.

Az amerikai szabadalmi hivatal a múlt héten ítélte oda a cégnek  az Apple egységes kialakítású márkaboltjainak szabadalmi oltalmát. Az amerikai cég korábban csak saját termékeinek formatervét és funkcióit védte agresszívan az iPadet, iPodot és az iPhone-t lekoppintani kívánó riválisok elől.

Az Apple Store-ok szabadalmi védelme kiterjed az üzletek üvegből készült homlokzatára, illetve a boltokban elhelyezett asztalokra, amelyeken a cég termékeit kipróbálhatják a betévedő érdeklődők az asztalok mellett lévő ülőkékre telepedve – adta hírül a Reuters hírügynökség. Bár az Apple a korábbi években több riválisát, többek közt a Samsungot is beperelte termékeinek lemásolásáért, boltjait eddig csak Kínában koppintották le élelmes vállalkozók. Az egyik kamu Apple Store-t annyira pontosan kivitelezték, hogy még az ott dolgozó eladók sem tudták, hogy nem a valódi Apple-nek, csak egy forgalmazónak dolgoznak. Az Apple panaszai nyomán a kínai hatóságok összesen több mint húsz kamuboltot zárattak be Kínában.

Forrás: AFP

 
 Az Apple Store-ok megfelelő, letisztult dizájnú kialakítása még Steve Jobs, a cég két éve elhunyt társalapítójának egyik szenvedélye volt, aki személyesen is mélyrehatóan közreműködött ezek kidolgozásában – derül ki az önéletrajzából. Nem véletlen, hogy a szabadalmi kérvényben is az ő személye szerepel a boltok feltalálójaként.  Az Apple egyébként már jóval korábban, 2003-ban szabadalmaztatta a számos üzletében alkalmazott üveglépcsőket, a teljes boltokra kiterjedő oltalomért azonban csak 2010-ben, Jobs halála előtt egy évvel folyamodott az Apple. A Reuters szerint a mostani szabadalmi oltalom csak a cég mintegy kétszázötven amerikai boltjára vonatkozik, a külföldi üzletekre nem.

Most Popular

Гама Казино На кварплату Официальный Сайт Gama Casino, Зеркало и Вход В Игровые Автоматы Gama Casino В 2023

официальный Сайт Gama Casino Играть Онлайн а Слоты Через рабочее ЗеркалоContentдругие Акцииизвестные Игровые АвтоматыНа День Рождения ИгрокаQ: Как Пополнить Счет В Гама Казино?Мобильная Версия...

Casino Oyunları: Slot, Black Jack Ve Rulet Oyna

Betgit Giriş: Yüksek Oranlar Canlı Bahis Sitesi Casino OyunlarıContentEn Çok Kazandıran Casino OyunlarıCasino Oyunları Nelerdir? Masa Oyunları- Canlı Casino OyunlarCasino Sitelerine Üye OlEn Güncel...

Masal Bet Türk Casinos Masalbet Giriş Bakalar And Associates, P A

Masalbet ️ Masal Bet CasinoContentMasal BetMasalbet Casino ÖzellikleriGeniş Spor Ve Bahis SeçenekleriCasino Mobil Uygulaması Nasıl İndirilir Empieza KurulurMasalbet Resmi Sitesi – Türk Oyuncular Için...

Обзор букмекерской конторы 1win: спортивные события и турниры

Обзор букмекерской конторы 1win: спортивные события и турниры1win - это популярная букмекерская контора, предлагающая широкий выбор ставок на спортивные события и турниры. В данной...

Recent Comments