csütörtök, március 27, 2025
Home Iphone Magyar kutatók az iPhone-ok helyadataiból következtettek a halálozási mutatók alakulására

Magyar kutatók az iPhone-ok helyadataiból következtettek a halálozási mutatók alakulására

Megéri otthon maradni és betartani a járványügyi előírásokat – az okostelefonjaink legalábbis ezt mutatják. Egy 4 fős magyar kutatócsoport 9 európai országban vizsgálta, hogy milyen hatással volt a mozgásunk a halálozási adatokra a tavaszi első hullám során. Ehhez pedig kizárólag az Apple által gyűjtött nyilvános helyadatokat használták.

– Ez egy globális adatbázis, ahonnan lekérhetőek az adatok. És abból tulajdonképpen lehet látni, hogy az iPhone tulajdonosok egy adott országban, egy nap mennyit autókáznak vagy gyalogolnak – magyaráztaaz Eötvös Loránd Kutatási Hálózat munkatársa.

Scheuring István azt is elmondta: a mobiladatokból kiderült, hogy nem minden országban tartották be egyből a szigorúbb szabályokat, így a halottak száma sem kezdett el zuhanni. A mutatók csak akkor lettek jobbak – amikor látva a fenyegetést – többen otthon maradt.

A kutató szerint a lezárások sikere három dologtól függött: milyen gyorsan terjedt a járvány a lezárás előtt, milyen gyorsan rendelték el a lezárást a hatóságok, és ez mennyire volt szigorú. A mobiladatokból az látszik, hogy a járványcsúcs után annál gyorsabban kezdett csökkenni a halálozások száma, minél többen tartották be a korlátozásokat. Emellett a járvány ott tetőzött hamarabb, ahol a lezárásokat is korábban rendelték el. Ezzel pedig a gyors reakció több ezer életet mentett meg.

– Ki lehet mutatni, hogy ez egy exponenciális hatás, ami azt jelenti, hogy 1-2 nap késlekedés már óriási hatással lesz. Tehát ha valamelyik ország néhány napot késett, az nagyon sok halálos áldozattal járt – tette hozzá Scheuring.

A sok millió iPhone mozgásából és találkozásából azt is le lehetett szűrni, hogy Olaszországban azért terjedt gyorsabban a járvány, mert az emberek sokáig nem adták fel társas kapcsolataikat, Svédországban pedig későn vezettek be túl enyhe szigorításokat. Ezzel ellentétben például a magyarok és a németek fegyelmezetten követték az utasításokat és időben bezárkóztak.

Most Popular

Casibom 859 ️ Casibom859 ️ Casibom Güncel Giriş 859 Casibom 859 » Türkiye’nin Casibom’u En Çok Kazandıran Casino Sitesi Casibom859 Com 6 Mart 2025

En İyi Türkiye Online Casinolar 2025-top Çevrimiçi Casino RehberiContentVevobahis Güncel Adrese Hızlı UlaşımOnline Casino Türkiye’de Yasal Mı? Lordbahis 574 Giriş – Lordbahis574 Com Yeni...

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir Bakış

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir BakışHer geçen gün daha da küreselleşen dünyamızda, havacılık sektörünün rolü giderek önem kazanmaktadır. Bu alanda ön plana...

Mostbet Com’da Oynamak Mı Istiyorsunuz? Buradan Giriş Yapın

Türkiye'nin En İyi Bahis Şirketi Ve Online CasinoContentKişisel Hesabınıza Para Yatırma YöntemleriMostbet Promosyon Kodu BilgileriMostbet Promosyon KoduPara Yatırma SeçenekleriMostbet Bahisçisinin Karlı Promosyonlarını Kaçırmayın: Mostbet...

Book Associated With Ra Kostenlos Darüber Hinaus Im Novoline Gambling Establishment Online Spielen

Book Associated With Ra Classic Demo ️ Spielen Sie Kostenlos Ohne AnmeldungContentÜber Das Publication Of Ra SpielKann Ich Book Of Ra Kostenlos Und Weniger...

Recent Comments