szombat, július 12, 2025
Home Apple hírek Még egyet belerúg az Apple a betétkivonások által megtépázott bankokba

Még egyet belerúg az Apple a betétkivonások által megtépázott bankokba

A Silicon Valley Bank csődje erősen rányomta a bélyegét az amerikai betétekre: a befektetők 2008 óta nem látott gyorsasággal vonták ki a pénzüket az amerikai bankokból. Három amerikai pénzügyi csoport, a Charles Schwab, a State Street és az M&T majdnem 60 milliárd dolláros betétkiáramlást tapasztalt, mivel az ügyfelek a bankbetétek helyett a jobb megtérüléssel kecsegtető lehetőségeket keresik.

Az Apple és a Goldman Sachs most közösen vitt be egy újabb ütést az amerikai bankoknak azzal, hogy bejelentették egy új, 4,15%-os kamatot kínáló megtakarítási számlakonstrukció indítását. Az Apple közleményében azt állítja, hogy az FDIC adatai szerint a hozam több mint tízszerese az országos átlagnak, miközben a Fed irányadó kamat célsávja 4,75-5%.

A Schwab hétfői jelentése szerint az első negyedévben a betétek 11%-a áramlott ki a bankból, amely 41 milliárd dollárnak felel meg, tavaly március óta pedig a betétek 30%-ával, azaz 325,7 milliárd dollárral lettek szegényebbek. Az M&T Bank közleménye szerint náluk 3%-kal, vagyis 163,5 milliárd dollárral csökkent a betétállomány 2022 végéig.

Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója már korábban is felhívta a figyelmet a technológiai óriások térnyerésére: ahogy arról korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk, Dimon szerint a digitalizáció nagy versenyelőnyhöz juttatja a technológiai vállalatokat a pénzügyi szektorban is. A vezér külön kiemelte az Applet is, akitől a bankoknak „össze kell csinálniuk magukat”, most pedig úgy tűnik, a félelme beigazolódott.

Címlapkép forrása: Getty Images

Source

Most Popular

Alle Aktuell Boni Darüber Hinaus Promo Codes

Vulkan Las Vegas Bonus » Seven Codes & Gutschein Ohne EinzahlungContentWie Funktioniert Der Promo Code Bei Vulkan Vegas? Promo Requirements Sind Hilfreich – Schlagen...

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet On Line Casino Br

Faça To Login E Jogue OnlineContentDetalhes Para Contato Do Suporte Da MostbetCadastro Through Redes SociaisBenefícios Exclusivos Para BrasileirosE-sports E Apostas Virtuais Na Casa Para...

Faça O Login E Jogue Online

Mostbet ᐉ Bônus Para Boas-vindas R$5555 ᐉ Oficial Mostbet Gambling Establishment BrContentComo Superar Dinheiro? Como Posso Fazer Um Depósito? Como Se Cadastrar E Produzir...

Site Oficial Da Mostbet País E Do Mundo Apostas Esportivas Electronic Cassino No Brasil

Mostbet Portugal Pt Gambling Establishment Revisão E Jogos De AzarContentBônus E Promoções Mostbet BrasilMostbet Login À Conta Pessoal: Conselhos Para Solucionar Inconveniencias De LoginPor...

Recent Comments