péntek, április 25, 2025
Home Iphone Még évekbe telhet, mire jön a hajtogatható iPhone | 24.hu

Még évekbe telhet, mire jön a hajtogatható iPhone | 24.hu

A szakma fantáziáját már azóta izgatja az Apple-féle hajtogatható mobil, hogy az első ilyen kialakítású készülék megjelentek a piacon. Mindenki kíváncsi arra, milyen megoldással rukkolnak elő a cupertinóiak.

A jelenlegi állás szerint tehát annyit lehet tudni, hogy az Apple már dolgozik valamin, de jó eséllyel még jóval később láthatunk ebből bármit is. Tavaly év végén a 9to5Mac arról írt kínai forrásokra hivatkozva, hogy a Foxconn és más partnerek már mintákat készítenek a hajtogatható iPhone-ra szánt kijelzőből az Apple számára, így az eszköz 2022-ben akár már be is mutatkozhat. Előtte a The Verifier portál számolt be arról, hogy a belsős források elmondása szerint az Apple 2022-ben jelentheti be a mobilt, amivel az iPad minit helyettesítené.

Legutóbb a Bloomberg osztott meg friss pletykafoszlányokat a rejtélyes eszközzel kapcsolatban, amit „iPhone Flipként” említ. A készülék méretét illetően annyit sejteni, hogy félbehajtott állapotban 6,7 hüvelykes lehet majd, mint az iPhone 12 Pro Max. A lap szerint viszont nem biztos, hogy már 2022-ban megmutatkozik a készülék, és az sem, hogy a fő, számozott iPhone-széria részeként érkezik – főleg annak fényében, hogy jelenleg még csak a hajtogatható kijelző mintáit teszteli az Apple, a komplett mobil prototípusa még nincs megtervezve.

Jon Prosser Apple-szivárogtató állítása szerint nem igazán hajtogatható modellről van szó, inkább egy olyan kétkijelzős kialakítást lehet várni, mint amilyet a Microsoft is megvalósított a Surface Duónál, tehát zsanér választana el két kijelzőt.

Most Popular

sharing wife with freind, gangbanged a paralyzed girl

legalporno full scene The Stepbrother’s “Help” Was Far...

Mostbet Cz Casino Oficiální Stránky Přihlášení A New Sázky Online”

Site Oficial De Cassino Online E Apostas No BrasilContentUsabilidade Da PlataformaStáhnout Soubor Apk Pro AndroidRegistro De Conta Mostbet No BrasilMostbet Apostas – O Web...

Будущее букмекерских контор в условиях цифровой трансформации

Будущее букмекерских контор в условиях цифровой трансформацииЦифровая трансформация кардинально изменяет букмекерскую индустрию, предоставляя как новые возможности, так и различные вызовы. Букмекерские конторы сталкиваются с...

Cassino Online & Apostas Esportivas Internet Site Oficial

Mostbet Apostas Desportivas E Casino Online Site Oficial No País Brasileiro Obter Bônus 1600 R$ EntarContentMostbet LoginBônus De Boas-vindas Em Virtude De E-sports E...

Recent Comments