vasárnap, március 23, 2025
Home Iphone Nem tudja bármelyik szerviz cserélni az iPhone 12 kameráit

Nem tudja bármelyik szerviz cserélni az iPhone 12 kameráit

Csak a hitelesített szervizek cserélhetik az Apple iPhone 12 kameráit, ellenkező esetben váratlan hibák jelentkeznek.

Az Apple az iPhone 5S ujjlenyomat-olvasójánál lehetetlenné tette, hogy az alkatrészt bárki kicseréje – csak a hitelesített szervizek tudták úgy megcsinálni a cserét, hogy minden rendben működjön. Azóta egyre több alkatrészre igaz ez. Az iFixit (és egy YouTuber) szerint például már az iPhone 12 kameráit is csak hitelesített szerviz cserélheti, mert hiába építene be egy átlag szerviz eredeti alkatrészt, és hiába működne elsőre a kamera, utána állandó hibák, lefagyások és hibaüzenetek jelentkeznének (arról, hogy nem eredeti alkatrészek vannak a készülékben).

Forrás: engadget

Hasonló módon a képernyőt is csak hitelesített szerviz cserélheti ki, ehhez és a kamerához is használni kell ugyanis a System Configuration eszközt, amihez nem férhet bármelyik cég hozzá.

Furcsa módon az iPhone 12 Pro modellnél ez nem így van, azonban az Apple a kézikönyveit is frissítette már, tehát a fentebb leírt dolgok nem hiba következményei. Ezzel immáron a kijelzőt, a kamerákat, az akkut és a Touch ID/Face ID alkatrészeit is csak hivatalos szervizpartnernél lehet cseréltetni, ha valaki nem akar kellemetlen meglepetést.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Pinco Casino Giriş Resmi Çevrimiçi On Line Casino Pinco Bonuslar

Pinco Bet Güncel Giriş Spor Bahis Ve Casino Pinco Giriş Online Türkiye'deContentPara ÇekmeOyuncu TurnuvalarıSpor BahisleriPinco Casino SssPinco Casino Türkiye – Canlı Casino Oyunları Ve...

„plinko Casino Game Spela I Sverige

Plinko Bgaming Spela Plinko På Casino Med 99% Rtp"ContentPlinko – Ett Spännande TurspelSå Spelas Plinko På Casinon OnlineDärför Älskar Vi PlinkoVad Är Plinko? Avantaje...

En İyi Casino Güncel Giriş Bağlantıları ve Yöntemleri

En İyi Casino Güncel Giriş Bağlantıları ve YöntemleriGünümüzde çevrimiçi casinoların popülaritesi hızla artmaktadır. Bu gelişme, kullanıcıların kazanç ve eğlence arzusunu tatmin etmenin yanı sıra,...

1win Burkina Faso: Pari En Direct Et Casino En Ligne Connexion”

"1win Casino & Terme Conseillé Official Site Plus LoginContentTypes De Sports Et E-sportsIn Options De Paiement Pour Des Joueurs Bf"Inside: The Favorite On The...

Recent Comments