szombat, április 13, 2024
Home Apple hírek Személyesen állítatta le az Apple-vezér a cégénél készülő sorozatot

Személyesen állítatta le az Apple-vezér a cégénél készülő sorozatot

Scraper címmel fejlesztett sorozatot az Apple TV+ arról a Gawker Media nevű, már megszűnt online lapról, amely évekkel korábban számos cikkben támadta a céget és Tim Cook szexualitását is célba vette. A techcégek túlhatalma egy újabb fronton nyilvánult meg: az Apple vezére, Tim Cook, amint megtudta, hogy miről forgatnak a filmes leányvállalatnál sorozatot, beavatkozott.

Scraper (nagyjából a Kaparó) címmel mutatott volna be egy sorozatot az Apple TV+ arról a Gawker Media nevű sajtóvállalatról, amelyet 2016-ban többek között azért szűnt meg, mert az általuk megtámadott közszereplők (így például a pankrációhős Hulk Hogan) polgári peres eljárásokban csillagászati összegeket követeltek jóvátételként – számolt be róla a The New York Times.

Az ötletet két korábbi Gawker-szerkesztő adta el az Apple TV+-nek, akikhez további két korábbi szerkesztő csatlakozott íróként. A készítők már több epizódot meg is írtak és közel álltak a gyártáshoz, amikor a produkciót leállították.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója ugyanis levelet írt az egyik, projektért felelős beosztottjának, amelyben meglepetését fejezi ki, hogy éppen arról a Gawkerről készül sorozat az Apple TV+-nél, amely többször is negatív színben tüntette fel az Apple-t, és még az ő szexuális orientációját is felfedték a nagyvilágnak.

A New York Times szerint az Apple rögtön leállította a sorozat készítését. Az Apple nem kommentálta a lap értesülését.

Egy logózott zászló a londoni Apple-központnál (Fotó: EPA/Andy Rain)

A Gawkert nem zárta szívébe az Apple: 2010-ben, amikor a Gizmodo megszerezte az iPhone4 prototípusát, és a rendőrök lerohanták az online lap szerkesztőjének házát, a Gawker mulatott csak a történteken. De a Gawker volt az a médium is, amely a Steve Jobs után az Apple első emberévé váló Tim Cookról 2008-ban elindította a pletykát, hogy homoszexuális sőt, 2011-ben Tim Cookot A legbefolyásosabb meleg emberek Amerikában című listára is feltették, jóval azelőtt, hogy a nyilvánosság előtt beszélt volna magánéletéről.

A The New York Times emlékeztetett: Tim Cook már korábban is beavatkozott egy készülő produkcióba. A Dr. Dre rapper élete alapján készült sorozatot nem engedte adásba, mivel túl sok erőszak és meztelenség szerepelt benne, később pedig megkérte a Servant című sorozat készítőjét, M. Night Shyamalant, hogy vegye le az egyes epizódokban a falakon lévő feszületeket.

A Scraper egyik alkotója, Layne Eksridge elhagyta az Apple TV+-t és a piacon próbál szerencsét az ötletével.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments