péntek, március 29, 2024
Home Iphone Több hajtogatós iPhone-t is tesztelhet az Apple

Több hajtogatós iPhone-t is tesztelhet az Apple

Az eladások üteme alapján szépen fogynak a Samsung augusztusban piacra dobott hajtogatós telefonjai, a Galaxy Z Flip3 és a Z Fold3, így nem csoda, hogy más gyártók, köztük a Huawei, a Honor és az Oppo sem maradnak ki a buliból.

Az Apple azonban egyelőre kivár a dologgal, bár tavaly három forrás is arról számolt be, hogy 2023-ban már megjelenhet az almás cég első hajtogatós modellje. Most egy negyedik jelentés is érkezett a készülék kapcsán, ezúttal évszám nélkül. A pletyka forrása dylandkt, aki 2020 óta több „jóslatot” is elejtett az Apple termékeiről, az AppleTrack nyilvántartása szerint 77,5%-os pontossággal.

A twitteres szivárogtató ezúttal három bejegyzésben írt a hajtogatós iPhone-okról. A beszámoló szerint a cupertinóiak több prototípust is tesztelnek, ám egyelőre kivárnak, mert nem tudják, hogy maradandónak bizonyul-e a kategória, valamint nem szeretnék, hogy az új modell visszalépést hozzon a meglévő iPhone-okhoz képest.

Márpedig a technológia jelenlegi állása szerint ez biztosan így lenne, a hajtogatós modellek ugyanis sem strapabírásban, sem praktikumban, sem építési minőségben nem tartanak még ott, mint a jóval kiforrottabb hagyományos testvéreik. Dylandkt szerint az Apple számára jelenleg túl sok kompromisszummal járna a hajtogatós kijelzők alkalmazása.

A hosszú távú játék érdekli őket, hogy lássák, miként fejlődik a technológia.”

– fogalmaz a szivárogtató. A jelentésből tehát annyit érdemes leszűrni, hogy egy újabb, többnyire megbízható forrás szerint is zajlanak a munkálatok az „iPhone Fold”-on, de a készülék megjelenése még odébb lehet, ha sor kerül rá egyáltalán.

A beszámoló fényében ugyanis még a korábban emlegetett 2023-as megjelenési év sem tűnik reálisnak, hiszen ez nincs elég messze ahhoz, hogy addig forradalmi előrelépés következzen be a hajtogatós kijelzők terén.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments