Jóval nehezebb lesz mások után kémkedni az almás követővel.
Lassan egy éve annak, hogy az Apple előrukkolt az AirTaggel, egy apró követővel a különböző tárgyaink (pl. kulcstartók) megtalálására. A kütyü az almás eszközök millióira épülő Lokátor alkalmazás és Bluetooth-kapcsolat segítségével jelzi az aktuális pozícióját, ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy rengetegen próbálnak visszaélni vele.
Nemrég mi is beszámoltunk róla, hogy egy amerikai férfit letartóztattak a párja illegális követéséért, de az az eset is csak egy volt a sok közül, így az Apple most új intézkedésekkel igyekszik elejét venni a hasonló ügyeknek.
Ezek mindegyike azt szolgálja, hogy tudassák az emberekkkel, ha egy idegen AirTag van a közelükben. Az iPhone-on ugyan most is létezik egy erre szolgáló értesítés, ám ebből csak annyi derül ki, hogy egy „ismeretlen kiegészítő” rejtőzik a közelben, ami akár egy AirPods-füles is lehet.
A továbbiakban viszont a következő változtatások várhatók:
- Az AirTag első beállításakor külön figyelmeztetés tájékoztatja majd a felhasználót, hogy az eszköz nem emberek, hanem tárgyak követésére való.
- Az értesítések egyértelműen elárulják majd, ha egy másik Apple ID-hez regisztrált AirTag van a közelünkben („AirTag Found Moving With You”).
- Az ilyen idegen AirTagek felleléséhez is elérhetővé teszik a precíziós keresést, ami néhány méter pontossággal megmondja, hogy hol lapul a nem kívánt követő.
- Ha egy AirTag messzire kerül a regisztrált tulajdonosától, 8-24 óránként hangjelzést ad, figyelmeztetve a követett személyeket. A gyártó a jelenlegi jelzést is átvariálja, hogy hangosabb legyen.
Az említett változtatások a következő hónapok során várhatók, szoftverfrissítések formájában. Az Apple erről szóló közleménye azt is elárulta, hogy a cupertinóiak készséggel együttműködnek a hatóságokkal, és minden bűncselekmény esetében kiszolgáltatják a visszaélésre használt AirTaghez tartozó Apple ID-adatokat.