kedd, április 22, 2025
Home Apple hírek Újabb EU-s versenyügyi vizsgálat elé néz az Apple

Újabb EU-s versenyügyi vizsgálat elé néz az Apple

A vállalat most épp az Apple Music miatt kerülhet bajba.

Az Európai Bizottság versenyjogért felelős biztosa pénteken bejelentette, hogy az előzetes vizsgálatok alapján az Apple versenyellenes módon viselkedhet a havidíjas zeneszolgáltatások piacán. A Spotify által 2019-ben kezdeményezett eljárás eddigi megállapításai szerint a cég túlságosan nagy jutalékot kér az Apple Music riválisaitól a mobileszközein keresztül kötött előfizetéseik díjából, továbbá megtiltotta számukra az alternatív előfizetési lehetőségeik reklámozását.

A kép csak ilusztrációForrás: Apple

Margrethe Vestager szerint az Apple üzleti praktikái illegálisan korlátozhatják az Európai Unióban a piaci versenyt, gátolhatják a rivális cégek sikerét, így végső soron magukat a fogyasztókat károsíthatják meg. A következő lépésben az illetékesek áttárgyalják az Apple ügyvédeivel a vizsgálat megállapításait, a folyamat végén pedig eldől, hogy formális versenyhatósági eljárást indítanak-e a vállalat ellen.

Amennyiben ez megtörténik, az Apple pedig ténylegesen bűnösnek bizonyul, akkor kénytelen lesz megváltoztatni a nehezményezett üzleti praktikáit, továbbá az éves bevételének akár 10 százalékát kitevő büntetésre számíthat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Most Popular

Sports Betting And Casino Online 100% Bonus Login

888starz Online Sports Betting And Casino Website In Bangladesh Login & Welcome BonusContent🦊 888starz Software For Android Suggestions And Summary🎰 888starz Casino ReviewHow To...

La Migliore Di Casinò On-line E Scommesse Sportive”

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Formal Mostbet Casino BrContentCassino MostbetIosComo Fazer Um Depósito? How To Deposit In Mostbet PakistanPrograma De Afiliados Da...

Mostbet Bangladesh Account Subscription, Verification, Login

Mostbet Of India: Official Site, Sign Up, Bonus 25000 Login"ContentMostbet LoginAccount VerificationHow To Download And Install The Mostbet AppConvenient Cell Phone App For Google...

Легальные Букмекерские Конторы и России 2025 Топ 15

Легальные Букмекерские Конторы В европе 2025: Список Бк С Цупис только Лицензией Фнс российскойContentКто выдает Лицензию Букмекерам же РоссииОфициальные Букмекерские Конторы В европеЛицензионные Бк...

Recent Comments