csütörtök, január 20, 2022
Home Iphone 27,5 millió forintért kelt el a Type-C-s iPhone X

27,5 millió forintért kelt el a Type-C-s iPhone X

Hirdetés

86 ezer dollárt, azaz nagyjából 27,5 millió forintot fizet ki valaki egy olyan 64 GB-os, fekete, használt Apple iPhone X-ért, amit tulajdonképpen használhatatlannak is nevezhetünk, legalábbis abban az értelemben, hogy a vevő eBay-es licitálással elfogadta, hogy nem fogja visszaállítani vagy frissíteni, nem fogja napi telefonnak használni és nem is szedi szét az eszközt.

A termék érdekessége, hogy alján nem az ismert Lightning csatlakozót hordja, hanem utólagosan, egy diák önálló projektjének keretein belül Type-C-t kapott, melynek technikai részleteit korábban már mi is ismertettük, de a fenti videón lépésről lépésre meg lehet tekinteni, hogy készült. A döbbenetes összeg mögött nyilvánvalóan ott áll, hogy a különféle tech-oldalak által és a YouTube-on egyaránt milliók ismerték meg a történetét, ami alapján ez a világ első, Type-C csatlakozóval szerelt iPhone-ja, de a dolog gyűjtői értékén kívül talán egy nyomatékosított üzenet lehet ez az Apple-nek, hogy nem feltétlenül szereti minden felhasználó az ominózus Lightning-portot. Licit mindenesetre volt bőven, az aukció megjelenése utáni harmadik napon már az 50 ezer dolláros tartományban mozgott az egyedi kütyü.

Most Popular

Hamarosan indulhat az 5G-s iPhone SE gyártása

Egy friss szivárgás egész pontos menetrendet vázolt fel a készülék piaci rajtja kapcsán. Hónapok óta özönlenek a pletykák arról, hogy az Apple már az...

A baloldalnak túl drága az iPhone és túl olcsó a csirkefarhát

A baloldalnak túl drága az iPhone és túl olcsó a csirkefarhát A Momentum ifjú politikusa...

Ismét megtörtént: lenyomta az Apple a Samsungot

A tavalyi utolsó negyedévben mindössze egy százalékkal nőtt az okostelefonok eladása a világon az előző év azonos időszakához képest az ellátási láncok problémái és...

Vadonatúj Mac Pro számítógépet dobhat piacra év végén az Apple – Liner.hu

Tavaly ősszel bemutatásra kerültek a 14 és 16 hüvelykes, M1 Pro és M1 Max lapkákkal ellátott csúcslaptopok, idén pedig tovább bővülhet a cupertinóiak...

Recent Comments