kedd, december 3, 2024
Home Apple hírek Már nem az Apple a legértékesebb cég a világon

Már nem az Apple a legértékesebb cég a világon

Visszaszerezte az első helyet a korábbi listavezetők egyike.

A Microsoft pénteken megelőzte az Apple-t piaci tőkeértékben, így ezzel a világ legértékesebb tőzsdei vállalata lett. A Microsoft piaci kapitalizációja közel 2,49 billió dollár volt a tőzsdezáráskor, míg az Apple-é 2,46 billió dollár körül mozgott. A helycserére azt követően került sor, hogy az Apple csütörtökön az elemzői várakozásoktól elmaradó bevételről számolt be.

Az almás vállalat negyedik pénzügyi negyedéves eredményei csalódást okoztak a Wall Streeten, a nem várt számokat leginkább az ellátási láncban jelentkező korlátozásokkal indokolták. Tim Cook vezérigazgató a CNBC műsorvezetőjének, Josh Liptonnak elmondta, hogy a bevételkiesést 6 milliárd dollárra becsülik, de a decemberi negyedévben még rosszabbra számít, ami az ellátási láncproblémákat illeti.

Noha a vállalat iPhone-eladásai 47%-kal nőttek éves szinten, de szintén elmaradtak az elemzői várakozásoktól, persze ez annak is betudható, hogy a negyedik negyedévbe csak néhány napnyi iPhone 13-as értékesítés számított bele.

Ezzel szemben a Microsoft felülmúlta a bevételi várakozásokat a pénzügyi első negyedévében, amely éves szinten mintegy 22%-kal emelkedett. Ez volt a leggyorsabb növekedés 2018 óta – számolt be korábban a CNBC.

Az Apple volt az első vállalat, amely elérte az 1 és 2 billió dolláros piaci tőkeértéket. A világ legértékesebb tőzsdén jegyzett vállalata lett, amikor tavaly megelőzte az állami olajipari óriáscéget, a Saudi Aramco-t piaci tőkeértékben.

A Microsoft legutóbb 2020-ban előzte meg az Apple-t piaci tőkeértékben, amikor a koronavírus világjárvány elsőként csapott villámként az ellátási láncokba. A redmondi vállalat először júniusban zárt a 2 billió dolláros piaci tőkeérték felett, miután több mint öt év óta először mutatott be nagyobb frissítést a Windowshoz.

Piaczáráskor a Microsoft részvényei több mint 48%-kal emelkedtek az év eddigi részében, míg az Apple-é csaknem 13%-kal.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments