péntek, március 28, 2025
Home Macbook A frissített MacBook Pro dizájnját idézi a Samsung új tabletje

A frissített MacBook Pro dizájnját idézi a Samsung új tabletje

Nem tartott sokáig, hogy a koreaiak is kövessék az Apple megosztó döntését.

A Samsungot gyakran éri az a vád, hogy szeret az Apple nyomdokain járni: elég csak a két vállalat évekig tartó pereskedésére gondolni az operációs rendszer és a készülékek dizájnjának hasonlósága felett, vagy éppen a töltő tavalyi kispórolására az iPhone-ok dobozából, amit a koreaiak is hamar átvettek a maguk telefonjainál.

Most pedig ismét úgy tűnik, mintha a Samsung a cupertinóiak kottájából játszana, egy friss szivárgás ugyanis arról árulkodik, hogy az új táblagépük a nemrég bemutatott MacBook Pro vitatott formai megoldását alkalmazhatja.

Ez pedig nem más, mint a belógó kamerasziget (notch), amit egyébként a 2017-es iPhone X-en alkalmazott először az Apple, s nem csak a kijelző felső sávját osztja meg, de a vásárlókat is: egyesek néhány nap után észre sem veszik, mások viszont azóta sem békéltek meg vele. Az alábbi rendereket a közismert szivárogtató, OnLeaks (Steve Hemmerstoffer) hozta nyilvánosságra a 91mobiles közreműködésével, és a Galaxy S8 Tab Ultra látható rajtuk, ami a Samsung táblagépes kínálatának csúcsára érkezik majd.

Az S8 Tab Ultra kameraszigete állítólag csak a lencsét tartalmazza, tehát a MacBook Próhoz hasonlóan nem rejt semmiféle arcazonosítási technológiát. A pletykák szerint a prémium tablet 14,6 colos kijelzővel érkezik, a képek alapján pedig dupla hátoldali kamerára, USB-C csatlakozóra és 4 hangszóróra számíthatunk, de jack bemenet nélkül. A szivárogtató szerint a renderek CAD fájlok alapján készültek.

Az Ultra mellé pedig elvileg érkezik egy olcsóbb változat is az alap Tab S8 képében. Itt nem lesz notch, cserébe viszont valamivel vastagabb kávákat kaphat. Ami pedig a specifikációkat illeti, ennek kapcsán 11 colos megjelenítőről, Snapdragon 888 chipről, 8 GB RAM-ról és 8000 mAh-s akkumulátorról csiripelnek a madarak.


A Samsung jelenlegi csúcstabletje, a Galaxy S7 Tab tavaly augusztusban mutatkozott be, így az S8 Tab már lényegében bármikor felbukkanhat, egyes források szerint viszont csak a jövő év elején érdemes számítani rá.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Most Popular

1win проем На Официальный Сайт И Рабочее Зеркало: 1вин Ставки в Спорт

1вин Бк 1win Официальный Сайт Букмекерской Конторы И Казино, ЗеркалоContentДетальный этапБездепозитные Бонусы тот Вин - как Получить Фриспины также Реальные Деньги?In КазиноIn: официальным Сайт...

Casibom 859 ️ Casibom859 ️ Casibom Güncel Giriş 859 Casibom 859 » Türkiye’nin Casibom’u En Çok Kazandıran Casino Sitesi Casibom859 Com 6 Mart 2025

En İyi Türkiye Online Casinolar 2025-top Çevrimiçi Casino RehberiContentVevobahis Güncel Adrese Hızlı UlaşımOnline Casino Türkiye’de Yasal Mı? Lordbahis 574 Giriş – Lordbahis574 Com Yeni...

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir Bakış

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir BakışHer geçen gün daha da küreselleşen dünyamızda, havacılık sektörünün rolü giderek önem kazanmaktadır. Bu alanda ön plana...

Mostbet Com’da Oynamak Mı Istiyorsunuz? Buradan Giriş Yapın

Türkiye'nin En İyi Bahis Şirketi Ve Online CasinoContentKişisel Hesabınıza Para Yatırma YöntemleriMostbet Promosyon Kodu BilgileriMostbet Promosyon KoduPara Yatırma SeçenekleriMostbet Bahisçisinin Karlı Promosyonlarını Kaçırmayın: Mostbet...

Recent Comments