péntek, március 28, 2025
Home Apple hírek Az Apple, az Amazon és a Google legértékesebb brandek - Napi.hu

Az Apple, az Amazon és a Google legértékesebb brandek – Napi.hu

A lista összeállítói szerint az Apple márkaértéke 355,1 milliárd dollár, ami 35 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest.

Továbbra is a második az Amazon, amelynek a márkaértéke 38 százalékkal, 350,3 milliárd dollárra emelkedett. A képzeletbeli dobogó harmadik helyén sem történt változás, maradt a Google, amelynek a márkaértéke 38 százalékkal, 263,4 milliárd dollárra nőtt.

Kapcsolódó

A negyedik helyen a Microsoft áll (184 milliárd dollár, +31 százalék, az ötödik pedig az Egyesült Államok és a világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Walmart (112 milliárd dollár, +20,5 százalék), amely az egy évvel korábbi hatodik helyről jött föl.

Az ötödikről a hatodik helyre csúszott vissza a Samsung, amelynek a márkaértéke 93,18 milliárd dollárról 111,91 milliárd dollárra emelkedett.

A hetedik és a nyolcadik helyen nem történt változás: a hetedik a Facebook 101,20 milliárd dolláros márkaértékkel az egy évvel korábbi 81,47 milliárd dollár után, a nyolcadik pedig a kínai ipari és kereskedelmi bank (ICBC), márkaértéke 72,78 milliárd dollárról 75,11 milliárd dollárra emelkedett.

A kilencedik helyre rukkolt előre a Huawei az egy évvel korábbi 15. helyről, márkaértéke 55,39 milliárd dollárról 71,23 milliárd dollárra nőtt.

A listán a tizedik a tavalyi kilencedik Verizon, amelynek a márkaértéke 68,89 milliárd dollárról 69,63 milliárd dollárra emelkedett.

A tízes listán hét amerikai, két kínai és egy dél-koreai cég szerepel.

Az 500-as listán az első európai cég a Mercedes-Benz, a járműgyártó a 15. helyre csúszott vissza az egy évvel korábbi 13. helyről, márkaértéke 58,22 milliárd dollárról 60,76 milliárd dollárra emelkedett. A második európai cég a listán a 23. helyről a 17. helyre feljövő ugyancsak német Deutsche Telekom, amelynek a márkaértéke 51,10 milliárd dollárról 60,19 milliárd dollárra változott.

A világ leggyorsabban növekvő márkáinak rangsorában a kínai TikTok végzett az első helyen: becsült értéke több mint háromszorosára nőtt a tavalyi évhez képest, 18,7 milliárd dollárról 59 milliárd dollárra, amivel azonnal a 18. helyre került a legértékesebbek márkák világranglistáján.

Az 500-as listán szereplő cégek teljes márkaértékének több mint a kétharmada két országhoz köthető, az Egyesült Államok részesedése 48,64 százalék (3900 milliárd dollár), Kínáé pedig 19,31 százalék (1600 milliárd dollár).

Most Popular

1win проем На Официальный Сайт И Рабочее Зеркало: 1вин Ставки в Спорт

1вин Бк 1win Официальный Сайт Букмекерской Конторы И Казино, ЗеркалоContentДетальный этапБездепозитные Бонусы тот Вин - как Получить Фриспины также Реальные Деньги?In КазиноIn: официальным Сайт...

Casibom 859 ️ Casibom859 ️ Casibom Güncel Giriş 859 Casibom 859 » Türkiye’nin Casibom’u En Çok Kazandıran Casino Sitesi Casibom859 Com 6 Mart 2025

En İyi Türkiye Online Casinolar 2025-top Çevrimiçi Casino RehberiContentVevobahis Güncel Adrese Hızlı UlaşımOnline Casino Türkiye’de Yasal Mı? Lordbahis 574 Giriş – Lordbahis574 Com Yeni...

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir Bakış

Aviator Giriş: Küresel Havacılık Politikaları Perspektifinden Bir BakışHer geçen gün daha da küreselleşen dünyamızda, havacılık sektörünün rolü giderek önem kazanmaktadır. Bu alanda ön plana...

Mostbet Com’da Oynamak Mı Istiyorsunuz? Buradan Giriş Yapın

Türkiye'nin En İyi Bahis Şirketi Ve Online CasinoContentKişisel Hesabınıza Para Yatırma YöntemleriMostbet Promosyon Kodu BilgileriMostbet Promosyon KoduPara Yatırma SeçenekleriMostbet Bahisçisinin Karlı Promosyonlarını Kaçırmayın: Mostbet...

Recent Comments