csütörtök, február 6, 2025
Home Apple hírek Az Apple határozatlan időre szünetelteti okosszemüvegének fejlesztését

Az Apple határozatlan időre szünetelteti okosszemüvegének fejlesztését

Az Apple AR szemüvege már jó néhány éve készül, de a legfrissebb infók szerint még így is messze van a megjelenése.

Az Apple AR-projektjének eredetileg már 2020-ban meg kellett volna jelennie az akkor aktuális iPhone mobilok mellé, azonban a vállalat 2019-ben átmenetileg leállította az Apple szemüveg fejlesztését – sőt, arra is volt esély, hogy végleg felhagynak a koncepcióval.

Az ötlet aztán mégsem landolt a kukában, az évek során ugyanis olyan részletek derültek ki róla, mint hogy alapvetően 500 dollárért fogják kínálni, de lesz belőle drágább, dioptriás változat is, valamint hogy öntisztító és moduláris funkciót is kaphat a termék. Az idő azonban telt, és a megjelenés csak nem akart eljönni, a legújabb hírek szerint pedig nem is egyhamar számíthatunk rá. 

A Bloomberg jelentése szerint az Apple technikai nehézségekbe ütközött a kiterjesztett valóságra épülő szemüveg fejlesztése során, emiatt pedig határozatlan időre felfüggesztette a projektet. Korábban úgy volt, hogy a vállalat még idén kiadja az eszközt, de végül 2025-re halasztották. 

A honlap információi alapján a kütyü célja az lett volna, hogy egy nap leváltsa az iPhone-t, ugyanis a cég integrálná az iPhone legtöbb funkcióját a viselhető eszközbe, de csak kiegészítőként is hasznos lehetne. A valódi és a digitális világ vegyítésének köszönhetően ugyanis digitális információk jelenhetnének meg a valóságban a felhasználó látómezejében, ezáltal az üzeneteit vagy a kívánt útvonalat anélkül látná, hogy az okostelefonjához nyúlna. 

A forrás azonban megemlíti, hogy egyes Apple-alkalmazottak szerint a vállalat egyáltalán nem fogja piacra dobni az okosszemüveget, mivel jelenleg az AR Headset fejlesztésére fordítja az idejét és erőforrásait, amely állítólag valamikor idén jelenhet meg, de ez is teljesen bizonytalan. 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Source

Most Popular

Casino Oyunları: Slot, Black Jack Ve Rulet Oyna

Betgit Giriş: Yüksek Oranlar Canlı Bahis Sitesi Casino OyunlarıContentEn Çok Kazandıran Casino OyunlarıCasino Oyunları Nelerdir? Masa Oyunları- Canlı Casino OyunlarCasino Sitelerine Üye OlEn Güncel...

Masal Bet Türk Casinos Masalbet Giriş Bakalar And Associates, P A

Masalbet ️ Masal Bet CasinoContentMasal BetMasalbet Casino ÖzellikleriGeniş Spor Ve Bahis SeçenekleriCasino Mobil Uygulaması Nasıl İndirilir Empieza KurulurMasalbet Resmi Sitesi – Türk Oyuncular Için...

Обзор букмекерской конторы 1win: спортивные события и турниры

Обзор букмекерской конторы 1win: спортивные события и турниры1win - это популярная букмекерская контора, предлагающая широкий выбор ставок на спортивные события и турниры. В данной...

„1win Côte D’ivoire

1win Pc ᐉ Téléchargez 1win Fill Laptop Or Pc Windows Et MacosContentPuis-je Effectuer Des Dépôts En Xof ? Puis-je Télécharger Ou Installer Gratuitement L’application Mobile...

Recent Comments