kedd, április 22, 2025
Home Apple hírek Az Apple is rábólintott a metaverzumra

Az Apple is rábólintott a metaverzumra

Az elmúlt évek szivárgásaiból és nyilatkozataiból kiderült, hogy az Apple és ügyvezetője, Tim Cook nem igazán rajong a virtuális valóságért, azonban a kiterjesztett és/vagy kevert valóságban annál nagyobb üzleti lehetőséget lát.


[+]

A metaverzumra minden cég másként gondol egy kicsit (de lényegében egy virtuális, megosztott, interneten keresztül elérhető környezet), azonban a napokban az Apple és Tim Cook is rábólintott a koncepcióra – az ügyvezető az AR-appok kapcsán való bővítésekről is beszélt.

Cook szerint jelenleg 14 ezer AR-app van az App Store-ban, a jövőbeli befektetésekkel ez a szám jelentős mértékben emelkedik majd. Cook közölte: nagy lehetőségeket látnak ezen a területen, így ehhez igazítják a befektetéseket is.


[+]

A neves elemző, Ming-Chi Kuo és a Bloomberg egyaránt arról beszéltek az elmúlt hónapokban, hogy az Apple idén vagy jövőre saját AR-headsetet dobna piacra, amit egy AR-szemüveg követne. Állítólag több ezer euró lenne ezek vételára. Ezeket a terveket továbbra sem ismerte el az Apple hivatalosan.

Az Apple egyébként fantasztikus negyedévet zárt, csak a szolgáltatásokból származó árbevétele 24 százalékkal, 19,5 milliárd dollárra emelkedett, meghaladva az elemzői várakozásokat. A fizetős szolgáltatásai immáron 785 millió előfizetővel rendelkeznek (egy év alatt 165 millió fővel bővült a tábor). Cook szerint a kutatás-fejlesztés a hardverre, szoftverre és szolgáltatásokra is irányul, és hatalmas összegeket fektetnek olyan dolgokba, amelyek még nincsenek a piacon.


[+]

Luca Maestri pénzügyi igazgató szerint a saját várakozásaikat is felülmúlták, többek között az iCloud, az Apple Music, a videók, a reklámok és fizetési szolgáltatások terén is mindent felülmúló rekordokat értek el.

Szakértők szerint egy AR-headset hatalmas lehetőség lenne az előfizetők számának egekbe tornázására, hiszen ezek révén még a meglévő szolgáltatások (fitneszes edzések, videós tartalmak irányában) is jóval több embert vonzanának az AR-élmény miatt.


[+]

A szolgáltatásokból és előfizetőkből pedig már most is 40 százalék fölé ugrott az Apple bruttó árrése, az elemzők nagy elégedettségére. A Counterpoint Research már arra számít, hogy 5 éven belül az AR és a metaverzum trendje odáig löki a folyamatot, hogy az Apple szolgáltatásokból álló üzletága több pénzt termel majd és nagyobb lesz, mint a teljes iPhone-birodalom.

Most Popular

Sports Betting And Casino Online 100% Bonus Login

888starz Online Sports Betting And Casino Website In Bangladesh Login & Welcome BonusContent🦊 888starz Software For Android Suggestions And Summary🎰 888starz Casino ReviewHow To...

La Migliore Di Casinò On-line E Scommesse Sportive”

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Formal Mostbet Casino BrContentCassino MostbetIosComo Fazer Um Depósito? How To Deposit In Mostbet PakistanPrograma De Afiliados Da...

Mostbet Bangladesh Account Subscription, Verification, Login

Mostbet Of India: Official Site, Sign Up, Bonus 25000 Login"ContentMostbet LoginAccount VerificationHow To Download And Install The Mostbet AppConvenient Cell Phone App For Google...

Легальные Букмекерские Конторы и России 2025 Топ 15

Легальные Букмекерские Конторы В европе 2025: Список Бк С Цупис только Лицензией Фнс российскойContentКто выдает Лицензию Букмекерам же РоссииОфициальные Букмекерские Конторы В европеЛицензионные Бк...

Recent Comments