kedd, április 22, 2025
Home Apple hírek Az Apple TV+ nem elég sikeres, rengeteg új sorozat készül

Az Apple TV+ nem elég sikeres, rengeteg új sorozat készül

Több probléma is van az almás cég streaming részlegével, most úgy néz ki, először a tartalommenyiségen akarnak javítani.

Egy új jelentés szerint az Apple TV+ felhozatala 2021-ben (és a jelenlegi tervek szerint 2022-ben is) legalább 1 sorozattal vagy filmmel fog bővülni hetente, miközben a cég félmilliárd dollárt fog elkölteni marketingcélokra.

Statista által publikált becslés szerint 2020 végén az Apple streaming szolgáltatásának valószínűleg 40 millió körül volt az előfizetői száma, ami ugyan jóval több, mint a Hulunak és a Paramountnak, de a Netflix 208 milliójához képest sehol sincs.

Utóbbi főleg két dolognak tudható be: a kevés tartalomnak, és a szegényes reklámozásnak. Előbbit ugyan most rohamléptekben igyekeznek javítani, de a The Information belsős forrása szerint még ezt is komoly korlátok között teszik. A magas beosztású szivárogtató szerint, az Apple kiadta a stúdióknak és a produkciós cégeknek, hogy csak olyan tartalmakat akarnak, melyekhez „kapcsolódni tudnak az emberek”.

A problémák sorához hozzájön még a promóciós eszközök használatának hiánya. A Ted Lasso és a Mythic Quest sorozatok felelősének, Rob McElhennynek megtiltották például, hogy tesztvetítéseket tartson a sorozataiból.

„Úgy akarják kezelni ezeket, mint az Apple termékek megjelentetését.”

Az Apple később engedélyezte McElhennynek, hogy tartson egy bemutatót a PAX Southon, de sok egyezkedésbe került a dolog.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!

Az sem könnyíti meg az Apple csapatainak munkáját, hogy még forgatások közben is korlátozásokkal kell szembenézniük. Rian Johnson maga is elmesélte, hogy akár az Apple készíti az adott sorozatot, akár nem, rosszfiúknak például megtiltják, hogy iPhone-okat használjanak.

Ez a Mythic Quest esetében is így van ez, ahol egy szándékosan irritáló karakter kapcsán megtiltották, hogy iPhone-nal legyen látható. A belső forrás szerint

az Apple kívülről Jetson családnak mutatja magát, de belülről olyan, mint a Flintstone család.

A marketing büdzsét idénre 500 millió dollárra lőtték be, ami jóval eltörpül a Netflix 1,1 milliárdos, első féléves marketing költségei mellett. Ráadásul az Apple TV+-nak szüksége lesz pár nagy névre is, mert ugyan a Ted Lasso és a Mythic Quest szépen szerepeltek, ez már kevés ahhoz, hogy felkeltse a streaming opciókban fuldokló tömeg figyelmét.

Ti milyen Apple sorozatot néztek?

Kritikák, filmes érdekességek, magyar szinkron és hazai filmkultúra – a Puliwood a te oldalad is!

Most Popular

Sports Betting And Casino Online 100% Bonus Login

888starz Online Sports Betting And Casino Website In Bangladesh Login & Welcome BonusContent🦊 888starz Software For Android Suggestions And Summary🎰 888starz Casino ReviewHow To...

La Migliore Di Casinò On-line E Scommesse Sportive”

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Formal Mostbet Casino BrContentCassino MostbetIosComo Fazer Um Depósito? How To Deposit In Mostbet PakistanPrograma De Afiliados Da...

Mostbet Bangladesh Account Subscription, Verification, Login

Mostbet Of India: Official Site, Sign Up, Bonus 25000 Login"ContentMostbet LoginAccount VerificationHow To Download And Install The Mostbet AppConvenient Cell Phone App For Google...

Легальные Букмекерские Конторы и России 2025 Топ 15

Легальные Букмекерские Конторы В европе 2025: Список Бк С Цупис только Лицензией Фнс российскойContentКто выдает Лицензию Букмекерам же РоссииОфициальные Букмекерские Конторы В европеЛицензионные Бк...

Recent Comments