kedd, február 11, 2025
Home Apple hírek Az olajkirályságban épülhet meg az Apple beszállítójának új gigantikus csipgyára

Az olajkirályságban épülhet meg az Apple beszállítójának új gigantikus csipgyára

Szaúd-Arábiával tárgyal egy multifunkciós gyár megépítéséről az Apple egyik fő beszállítójának számító Foxconn technológiai óriás. A szaúdi kormány már vizsgálja a terveket, a gigaberuházás pedig összesen 9 milliárd dollárból valósulhat meg.

Hatalmas beruházást tervez Szaúd-Arábiában az Apple egyik fő beszállítójának számító Foxconn Technology Group. A vállalat ugyanis 9 milliárd dollárból építene föl egy többfunkciós gyárat, melyben mikrochipek mellett elektromos autók komponenseit, valamint más elektronikai eszközöket is előállítanának – írja a The Wall Street Journal az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva.

A szaúdi kormány most áttekinti a Foxconn ajánlatát, és összehasonlítja azt a vállalat által más országokban megvalósított projektekkel. A tajvani óriás, melynek hivatalos neve Hon Hai Precision Industry, Szaúd-Arábia mellett az Egyesült Arab Emírségekkel is tárgyalásokat folytat a projektről.

A Foxconn terve mögött az a stratégia áll, hogy a vállalat korábban elkezdte diverzifikálni a gyártási helyszíneit, amikor fokozódott a gazdasági feszültség az Egyesült Államok és Kína között.

Hatalmas gyárat építhet Szaúd-Arábiában a FoxconnForrás: Imaginechina via AFP/dycj – Imaginechina/Dycj

Noha a tárgyalások még folynak, Szaúd-Arábia megfelelő helyszín lehet a cég számára, mivel a királyság igyekszik több lábra helyezni a gazdaságát, csökkentve a kőolajtól való függőségét. Eközben a Foxconn jelentős támogatásokat szeretne kiharcolni magának, beleértve a finanszírozást és az energetikai támogatásokat is.

A tajvani vállalat a gyártási helyszínek mellett a tevékenységét is elkezdte diverzifikálni az elmúlt időszakban. Ennek eredményeképp elmozdultak például az elektromos autók iparága felé, és megállapodást kötöttek olyan nagyvállalatokkal, mint a Chrysler vagy a Los Angeles-i Fisker elektromos autó startup.

A cég tavaly jelentette be, hogy elektromos autó projekteket tervez építeni a Közel-Keleten, elsősorban az autókhoz gyártott szoftveres és felhőalapú infrastruktúrára fókuszálva.

Most Popular

Application Premier Bet Apk Android, Ios, Mac Et Laptop Or Computer Betmaker

"télécharger Premier Bet Apk Télécharger L'application Most Recognized BetContentCanal+ Côte-d’ivoire Proposition Une Salle Multimédia À La Pouponnière Thérèse Houphouët-boigny D’adjaméPremier Guess Méthode De DépôtQuel...

Гама Казино На кварплату Официальный Сайт Gama Casino, Зеркало и Вход В Игровые Автоматы Gama Casino В 2023

официальный Сайт Gama Casino Играть Онлайн а Слоты Через рабочее ЗеркалоContentдругие Акцииизвестные Игровые АвтоматыНа День Рождения ИгрокаQ: Как Пополнить Счет В Гама Казино?Мобильная Версия...

Casino Oyunları: Slot, Black Jack Ve Rulet Oyna

Betgit Giriş: Yüksek Oranlar Canlı Bahis Sitesi Casino OyunlarıContentEn Çok Kazandıran Casino OyunlarıCasino Oyunları Nelerdir? Masa Oyunları- Canlı Casino OyunlarCasino Sitelerine Üye OlEn Güncel...

Masal Bet Türk Casinos Masalbet Giriş Bakalar And Associates, P A

Masalbet ️ Masal Bet CasinoContentMasal BetMasalbet Casino ÖzellikleriGeniş Spor Ve Bahis SeçenekleriCasino Mobil Uygulaması Nasıl İndirilir Empieza KurulurMasalbet Resmi Sitesi – Türk Oyuncular Için...

Recent Comments