szombat, április 20, 2024
Home Apple Watch Az új Apple Watch 6 mellett egy olcsóbb okosórát is mutatott az...

Az új Apple Watch 6 mellett egy olcsóbb okosórát is mutatott az Apple

Múlt héten vált biztossá, hogy az Apple szeptember közepére ütemezi éves őszi bemutatóját, ahol a főszerepet ezúttal nem a csúcs-iPhone kapta. Hónapok óta mennek a pletykák arról, hogy végül mikor is érkezik az iPhone 12, de azt majd októberben egy külön esemény keretén belül láthatjuk. A „Time Flies” azaz a „repül az idő” szlogennel meghirdetett event magyar idő szerint este hétkor rajtolt el, és eddig sem volt olyan nagy talány, hogy

ezúttal az Apple Watch okosórán és új iPadeken lesz a hangsúly. Tim Cook a virtuális kampuszon bele is csapott a lecsóba, és bemutatta, mit tud a hatodik generációs okosóra, valamint egy olcsóbb kiadás, az Apple Watch SE.

Az Apple-vezér szerint az elmúlt száz évben az embereknek az óráról az idő jutott eszükbe, de manapság már sokkal több mindent megtudhatunk a csuklónkra pillantva. Ő például minden reggel okosóráján nézi meg, milyen időjárás várható, arra kapja az értesítéseket, üzeneteket, vezérli vele az okosházát, vagy éppen zenét streamel. A fő hangsúlyt a cég mégis az egészségügyi funkcióra hegyezte ki, pár valós történettel bemutatva, hogyan mentett már életeket az Apple Watch (mi korábban egy magyar sztoriról is beszámoltunk).

Fotó: Apple

A szériát bővítő újgenerációs Apple Watch 6 kapott újabb érzékelőket, és fő újítása, hogy képes a véroxigénszint mérésére a beépített vörös és infravörös érzékelők, valamint a szükséges számításokat elvégző algoritmusok segítségével. A feladatra fejlesztett Blood Oxygen app körülbelül 15 másodperc alatt értelmezhető értékeket mutat, és értesítést is küld, ha valami nem oké. Emellett fejlettebbé vált az alvásminőség monitorozása is, amit ezúttal már dedikált plusz szenzorok támogatnak. A cég egyetemekkel közösen pár kutatást is útnak indít asztmával, véroxigénszinthez kapcsolódó betegségekkel kapcsolatban, és próbálja felmérni, hogyan lehet értelmezni és hasznosítani az Apple Watchon keresztül gyűjt adatokat. A fő célkitűzés pedig az, hogy kiderüljön:

vajon sikerülhet-e például kimutatni az óra segítségével, hogy mondjuk valaki koronavírusos?

Az óra belsejében az új, kétmagos S6 processzor dolgozik, ami a házon belül fejlesztett A13 bionikus chipen alapul, és az ígéretek szerint 20 százalékkal fürgébb az előző generációs óránál – ezzel pedig az első jelentősebb teljesítménybeli javulást hozza a negyedik generációs modell óta. Az always-on kijelző maximális fényerejét megnövelték, így jobban látszik a számlap erős napsütésben, a túrázók pedig valós időben láthatják a szintemelkedést. Természetesen az idén bemutatott watchOS 7 rendszer fut rajta.

Az új watch face-ek. Fotó: 24.hu

A vásárlók ismét sok lehetőséget kapnak az ízlésük kifejezésére: jött egy rakat watch face és szíj, a színválasztékban pedig első alkalommal elérhető a piros Product RED kiadás is az arany, kék, grafit mellett. 159 990 forintos kezdőárral már most előrendelhető, a szállítás szeptember 18-án kezdődik.

Az Apple láthatóan szinte mindenkire okosórát akar már adni, ez alól nem kivételek a gyerekek sem. Az új Family Setup funkció lehetővé teszik a családoknak, hogy csak a szülő iPhone-jára legyen szükség, a kicsik pedig mobil nélkül is használhassák az órát, amivel egyben felügyelni is lehet őket. A szülői felügyeleti eszközökkel az is korlátozható, hogy kikkel beszélgethetnek az appokban, illetve értesítést is kérhet a szülő arról, ha a lurkó odaért például a kosárpályára. (Igen, nekünk is egy Black Mirror rész jut eszünkbe a gyerekek minden pillanatát követni akaró szülőkről.)

Felmerül a kérdés, kinek van annyi pénze, hogy a gyerekekre is órát vegyen? Az Apple szerint kicsivel olcsóbban felszerelhetjük a család csuklóit is:

bejelentették az Apple Watch SE-t, ami lényegében a főbb funkciót kínálja szerényebb hardverrel és árcédulával, és például a gyerekeknek is jó választás.

Ebbe S5 chip került, található benne gyorsulásmérő, giroszkóp, irányítű, mozgásérzékelő. A magyar honlap  szerint már 109 ezer forintért, szintén szeptember 18-tól kezdődő szállítással.

(Kiemelt kép: GettyImages)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments