csütörtök, július 18, 2024
Home Apple hírek Ezekre a windowsos alkalmazásokra már nincs szükséged, sőt, veszélyesek is lehetnek

Ezekre a windowsos alkalmazásokra már nincs szükséged, sőt, veszélyesek is lehetnek

Ha ezeket a programokat megtalálod PC-den, rögtön töröld, mert csak lassítják gépedet, akár biztonsági kockázatot is jelenthetnek!

Igazán könnyű elveszteni a fonalat, hogy éppen milyen, de leginkább mennyi szoftver van feltelepítve Windowsod alá. Egy-egy rendszer-újratelepítés alkalmával persze könnyű felülvizsgálni, hogy mit is telepítesz, ám ahogy telnek-múlnak az évek, egyre csak szaporodnak a szoftverek gépeden, amik akkor is ott maradnak, ha már semmi szükséged rájuk.

Ezek mindenképpen rossz hatással vannak PC-dre, a kérdés csupán az, hogy a gond kicsi, vagy nagy. Jobb esetben csupán értékes tárhelyet foglalnak, rosszabb esetben teleszemetelik a gépedet és lassítják a Windows indulását, kritikusnak pedig akkor mondható a szituáció, ha tudtodon kívül kémkednek utánad, kriptobányászatra használják erőforrásaidat vagy akár vírusokat engednek be. Mutatunk néhány programot, amit ha meglátsz Windowsodon, rögtön törölhetsz is.

Adobe Flash Player, Shockware Player, Silverlight

Egykoron létezni sem lehetett ezek nélkül – szinte minden weboldal és szolgáltatás ezeket használta. Azonban rengeteg biztonsági rést találtak bennük, amit igazán soha nem sikerült kijavítani. Ma már a böngészők tiltják az ilyen beépülőket és jobban teszed, ha te is azonnal szabadulsz tőlük. A Silverlight a Microsoft próbálkozása volt – de már a múlté, ahogy te se őrizgesd gépeden.

Ha Silverlight telepítést kér tőled bármi, gyanakodj - könnyen lehet, hogy éppen egy kártevő akar átverni Ha Silverlight telepítést kér tőled bármi, gyanakodj – könnyen lehet, hogy éppen egy kártevő akar átverni

Java

Ugyan van még 1-2 webes szolgáltatás és program, ami ezt a környezetet igényli, átlagos felhasználás során nagyon nagy véletlennek kell történnie, hogy erre szükséged legyen. Régebben súlyos biztonsági réseket nyitott a PC-ken a Java, ma viszont már ez szerencsére nem igaz, ám a Chrome és a Firefox nem is támogatják. Ha szoftverfejlesztő vagy, úgyis tudod, hogy miként használd, máskülönben nyugodtan megszabadulhatsz ettől a programtól.

Semmi szükség az elavult, biztonsági réseket tartalmazó lejátszóra Windowson - ott van helyette például a VLC Semmi szükség az elavult, biztonsági réseket tartalmazó lejátszóra Windowson – ott van helyette például a VLC

Quicktime

Az Apple lejátszószoftvere, ami MacOS-en még él, de a windowsos kliens 2016 óta nem frissült, vagyis halottnak tekinthető. Már csak azért is érdemes megszabadulnod tőle azonnal, mert a Trend Micro mérnökei több biztonsági rést is felfedeztek benne, amiket dokumentáltak és ki is adtak. Az iTuneshoz ez nem szükséges, ha pedig videolejátszóra van szükséged, használd a VLC-t.

Kéretlen hirdetések, megbízhatatlan fejlesztő, rejtett kriptobányász rutin - keress inkább más letöltőszoftvert Kéretlen hirdetések, megbízhatatlan fejlesztő, rejtett kriptobányász rutin – keress inkább más letöltőszoftvert

uTorrent

Népszerű torrentkliens, amit mind a mai napig sokan használnak – pedig veszélyes. Nem is feltétlenül a reklámokkal dúsított kezelőfelületre gondolunk itt, hanem a megbízhatatlanságra: például 2015-ben bebizonyosodott, hogy titokban kriptót bányászott a kliensgépeken. Ha torrenteznél, ott a qBittorrent, ami minden tekintetben jobb.

Toolbarok, böngésző-kiegészítők, gyártói programok

Telepített Windowszal érkező laptopokon gyakori, hogy a gyártók hasznosnak vélt programokkal terhelik a rendszert. Ezek nagy része azonban teljesen felesleges és általában rossz hatással van a gép teljesítményére. Nézd át ezeket és szépen gyomláld ki, ha pedig régebbi géppel van dolgod, a böngészőbe beépülő plugineket, Toolbarokat is irtsd ki – mind haszontalan és akár kártékony.

 Ha nem vagy benne biztos, mit lehet törölni, használd a Should I Remove It? szolgáltatását, vagy kérdezz tőlünk a Segélyvonal szolgáltatásunkon a PC World Plus/Max felületen.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Source

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments