kedd, április 22, 2025
Home Apple hírek Ezekre az okostelefon fejlesztésekre várhatunk a következő években

Ezekre az okostelefon fejlesztésekre várhatunk a következő években

A fejlesztés üteme láthatóan lassul, a gyártók mintha kezdenének kifogyni az ötletekből. Ez azonban nem feltétlenül jelenti, hogy eseménytelen évek elé nézünk.

Érezhetően lelassult az okostelefonok fejlődése az utóbbi években; a gyártók amellett, hogy az évente frissített újabb és újabb modelleknél kötelezően lecserélik a rendszerchipet, és esetleg több RAM-ot, nagyobb tárhelyet építenek be, eléggé visszafogott fejlesztéseket eszközölnek csupán. Kis túlzással az egyetlen fejlesztés a kamerákat érinti, főleg most, hogy már a töltőkkel is elmentek a falig a gyártók. Az aktuális helyzetet jól mutatja, hogy a piac két legnagyobb szereplője, az Apple és a Samsung (most éppen egyébként ebben a sorrendben) nagyon sokszor a dizájnhoz sem nyúlnak hozzá. Az Apple-nél régóta bevett gyakorlat, hogy a külső csak kétévente változik, a Samsungnál pedig az S23 szériáról lehet elmondani azt, hogy külsőre szinte semmit nem változtak a készülékek az egy évvel korábbi modellekhez képest.

Sokat elárul a helyzetről az is, hogy az elemzők várakozása szerint az egyik legnagyobb dolog az új iPhone-ok esetében az lehet hogy az almás gyártó is átáll USB-C portra, míg a középkategóriás Google Pixel 7A telefonoknál a vezeték nélküli töltés megjelenése és a 60 Hz-nél gyorsabb képfrissítésre képes kijelző lehet az, ami lázba hozhatja a felhasználókat. Ha tudja.

Tény, hogy a gyártók helyzete sem egyszerű; egyrészt az árakat nem emelhetik a végtelenségig, másrészt pedig egy sor olyan terület van, ahol a fejlesztésekkel elérték az észszerű határokat. Nagyobb kijelző például egyszerűen az emberek kézmérete miatt nem várható, és a jelek szerint a jelenleg is alkalmazott 90 százalék körüli kijelző/előlap aránynál sem érdemes többet várni. Nyilván a rendszerchipek sebessége folyamatosan nő majd, itt 20-30 százaléknál nagyobb ugrásokra nem érdemes számítani, hiszen a gyártók valószínűleg akkor sem lépnének meg egy durvább emelést, ha lenne rá lehetőségük.

Gyere, és legyél te is PC World Plus tag!

Olvasd tovább minden cikkünket és élvezd a tagoknak járó extra kedvezményeket egész hónapban akár egy pizzaszelet áráért!

Kipróbálom Már előfizető vagyok, bejelentkezem

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Source

Most Popular

Sports Betting And Casino Online 100% Bonus Login

888starz Online Sports Betting And Casino Website In Bangladesh Login & Welcome BonusContent🦊 888starz Software For Android Suggestions And Summary🎰 888starz Casino ReviewHow To...

La Migliore Di Casinò On-line E Scommesse Sportive”

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Formal Mostbet Casino BrContentCassino MostbetIosComo Fazer Um Depósito? How To Deposit In Mostbet PakistanPrograma De Afiliados Da...

Mostbet Bangladesh Account Subscription, Verification, Login

Mostbet Of India: Official Site, Sign Up, Bonus 25000 Login"ContentMostbet LoginAccount VerificationHow To Download And Install The Mostbet AppConvenient Cell Phone App For Google...

Легальные Букмекерские Конторы и России 2025 Топ 15

Легальные Букмекерские Конторы В европе 2025: Список Бк С Цупис только Лицензией Фнс российскойContentКто выдает Лицензию Букмекерам же РоссииОфициальные Букмекерские Конторы В европеЛицензионные Бк...

Recent Comments