péntek, április 19, 2024
Home Macbook Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat az új Sisi-film egyik szereplője ellen

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat az új Sisi-film egyik szereplője ellen

A 43 éves Teichtmeister lakásán 22 adathordozón összesen 58 ezer olyan fájlt találtak a rendőrök, amely gyerekekkel szembeni szexuális visszaéléseket tartalmazott.

A színész több mint két évtizede van a pályán, és ezen idő alatt országos ismertséget szerzett. Számos filmben és sorozatban feltűnt, ilyen volt Jancsó Miklós Oda az igazság című filmje, melyben Janus Pannonius szerepét kapta, valamint a Fűző című, Sisi hercegnő életét feldolgozó film, melyben Ferenc Józsefet alakítja.

Utóbbi az Oscar-díjra is nevezett, és az Oscar-díjjal kapcsolatos ügyekben illetékes osztrák szakmai testület, a FAMA Teichtmeister ügye ellenére sem vonta vissza a jelölést. Társulata azonban azonnali hatállyal bocsátotta el őt, valamint az ORF nevű osztrák közszolgálati csatorna is leállította a vele készült filmek sugárzását.

A színész ügyvédje szerint védence bűnösnek fogja vallani magát a február 8-án esedékes tárgyaláson, azonban hangsúlyozta, hogy Teichtmeister személyesen nem ártott senkinek, csupán a digitális térben mozgott. A férfi legfeljebb két év börtönt kaphat, és ezen felül pszichoterápián is részt kell vennie – írja a 24.hu.

Harry könyvéből kiderül: nem Meghan miatt romlott meg a kapcsolata a bátyjával, Vilmos herceggel

Harry könyvéből kiderül: nem Meghan miatt romlott meg a kapcsolata a bátyjával, Vilmos herceggel

Rajongsz a sportokért? Mi is!

Exkluzív hírekkel, naprakész eredményekkel és izgalmas szurkolói tartalmakkal várunk, hogy mindig képben legyél kedvenceidről! www.sportal.hu – Együtt a lelátón!

Source

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments