kedd, április 22, 2025
Home Apple hírek Így szállna be az Apple az autóiparba

Így szállna be az Apple az autóiparba

2024-től az Apple is személyautó gyártásba kezd a saját akkumulátor technológiájára építve. A Reuters belső információi szerint azonban a világjárvány miatt a 2024-es dátum nem tartható, és minimum egy évvel tolódik az Apple autópiaci berobbanása.

A cég autóipari erőfeszítései elég egyenetlenül haladnak 2014 óta, amikor megkezdték saját autójuk tervezését. A kezdeti erőfeszítések után a cég inkább visszatért a szoftverek fejlesztésére, azonban 2018-ban a Teslától visszatért Doug Field, az Apple veteránja, és azóta rohamtempóban dolgoznak az autón. Céljuk egy tömegautó létrehozása, így nem versenyeznek azokkal a nagy cégekkel, akik sofőr nélküli önvezető autókat fejlesztenek.

Az autógyártás központi stratégiai eleme az új akkumulátor kialakítás, mely radikálisan csökkentheti az akkumulátor költségeit, és növelheti a jármű hatótávolságát. A gyártási folyamat során az Apple valószínűsíthetően egy gyártási partnerre fog támaszkodni. De az sem kizárt, hogy lejjebb adnak elképzeléseikből, és végül csak egy autonóm vezetési rendszert fejlesztenek, melyet egy hagyományos autógyártó a gépkocsijába integrálhat.

Apple bolt New YorkbanForrás: AFP/Johannes Eisele

Az Apple tervei szerint az akkumulátorai egyedülálló monocellás kialakításúak lesznek, vagyis több hely marad a telep belsejében. A vállalat lítium-vas-foszfát akkumulátort szeretne alkalmazni, mivel ez kevésbé melegszik fel, és biztonságosabb, mint a hagyományos lítium-ion akkumulátor.

Az Apple számára mindenképpen kihívást fog jelenti az autógyártás, hiába rendelkezik jól működő ellátási lánccal. Egy életképes üzemhez évente 100 ezer autó előállítására van szükség, mely még a cég számára is kihívást jelente. A Teslának is 17 évébe telt, mire tartós profitot tudott termelni.

Most Popular

Sports Betting And Casino Online 100% Bonus Login

888starz Online Sports Betting And Casino Website In Bangladesh Login & Welcome BonusContent🦊 888starz Software For Android Suggestions And Summary🎰 888starz Casino ReviewHow To...

La Migliore Di Casinò On-line E Scommesse Sportive”

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Formal Mostbet Casino BrContentCassino MostbetIosComo Fazer Um Depósito? How To Deposit In Mostbet PakistanPrograma De Afiliados Da...

Mostbet Bangladesh Account Subscription, Verification, Login

Mostbet Of India: Official Site, Sign Up, Bonus 25000 Login"ContentMostbet LoginAccount VerificationHow To Download And Install The Mostbet AppConvenient Cell Phone App For Google...

Легальные Букмекерские Конторы и России 2025 Топ 15

Легальные Букмекерские Конторы В европе 2025: Список Бк С Цупис только Лицензией Фнс российскойContentКто выдает Лицензию Букмекерам же РоссииОфициальные Букмекерские Конторы В европеЛицензионные Бк...

Recent Comments