Ujgur kényszermunkásokat alkalmaz gyáraiban a kínai Lens Technology, az Apple, az Amazon és a Tesla egyik nagy alkatrész-beszállítója – áll a Tech Transparency Project (TTP) jelentésében.
Fotó: Eric Lafforgue/Art in All of Us / Getty Images Hungary
Az Open Society Foundations által támogatott szervezet Washington Postban megjelent tudósítása a kínai kommunista párt központi lapjának és állami forrásokban fellelhető adatokra támaszkodik. E szerint Hszincsiang (Xinjiang) tartományban folyó „szegénységet enyhítő” kampány keretében dolgoztatják a helyieket.
A jelentés egy videóra hivatkozik, amelyen a Lens Technology elé kiültetett dolgozók zászlókat tartanak nemzeti ünnepükön. A TTP szerint többen átnevelőtáborokból kerültek a gyárba, ahol meg kellett tanulniuk mandarinul, és muszlim vallásuk megtagadására kényszerítették őket.
Ellenőriznek és lobbiznak
Az Apple nem tűri a kényszermunkát. Minden beszállítónál vizsgáljuk a kényszermunka jelenlétét, és szúrópróbaszerű ellenőrzéseket is végzünk
– közölte a Josh Rosenstock, a cég szóvivője.
Az Amazon és a Tesla nem kommentálta a vádakat.
A TTP közölte, hogy az Apple érintettségét azért emelték ki, mert a cég állítólag lobbizott egy olyan törvény ellen, amely büntette volna a kényszermunkát alkalmazó kínai beszállítókkal együttműködő amerikai cégeket.