kedd, május 20, 2025
Home Macbook Közelebb lehet az M2-es MacBook Pro, mint gondolnánk

Közelebb lehet az M2-es MacBook Pro, mint gondolnánk

Egy friss jelentés szerint az Apple nemsokára bemutathatja az új generációs chippel szerelt csúcslaptopot.

Habár sokan számítottak rá, hogy az Apple ősszel leleplezi a házon belül fejlesztett M1-es chipje új generációját, végül csak az alap SoC ráncfelvarrott kiadásait, az M1 Prót és az M1 Maxet kaptunk meg, melyek rögtön bekerültek az almás laptopok csúcsának számító MacBook Prókba is.

Így aztán nem is tűnik valószínűnek, hogy az őszi szezonig frissülhet az MBP-paletta, egy friss jelentés szerint viszont pontosan ez fog történni, és heteken belül befuthat az új, M2-es MacBook Pro.

A pletyka forrása a tajvani DigiTimes, amely azt írja, hogy az Apple beszállító partnerei a kínai holdújév alatti ünneplés idején sem állították le a gyártósorokat, hogy felkészüljenek az új csúcslaptop rajtjára.

„A források szerint az Apple március elején egy sor új eszközt fog kiadni, köztük a legújabb M2 processzort alkalmazó új MacBook Pro-t, valamint a kedvező árú 5G-s iPhone SE-t és iPadet. A processzor kivételével az új MacBook Pro legtöbb alkatrésze szinte ugyanazokkal a specifikációkkal rendelkezik majd, mint a meglévő, M1-es chipeket használó modellé, ami a MacBook Pro beszállítói lánc partnereit arra készteti, hogy az egyhetes holdújévi ünnep alatt is fenntartsák a termelést, hogy kielégítsék a Mac-sorozat iránti növekvő keresletet.”

– szól a DigiTimes jelentése. A portálról viszont érdemes elmondani, hogy habár az évek során sokszor sikerült előre jeleznie az Apple terveit, összességében nem tartozik a legmegbízhatóbb források közé.

Magyarán az olvasottak szigorú fenntartásokkal kezelendők. Ami a másik két említett terméket illeti, az 5G-s iPhone SE-ről már több pletyka is napvilágot látott, egy újabb jóárasított iPad megjelenése viszont szinte kizárt, hiszen csak néhány hónapja frissült az almás márka alap táblája. Az iPad Pro ugyanakkor valóban frissülhet a tavasz során, hiszen ez már tavaly és tavalyelőtt is így történt.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Most Popular

Обменники Крипты C Выводом а Карту Топ и Dtf”

Игры С Выводом Денег На Телефон Без ВложенийContentТоп Игр С Выводом денежек На Номер ТелефонаТоп-20: Краткий Обзор Игр С Выводом наличных Без ВложенийПодбор Оптимальной...

Mostbet Brasil: Site Estatal, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ Entrar

Pobierz Aplikację Mostbet Polska Mhh Androida I IosContentApostas MúltiplasUsabilidade Weil PlataformaApostas Esportivas VirtuaisMostbet App Afin De Android E IosComo U Mostbet Funciona? Mostbet LoginPrograma...

Télécharger Et Jouer Pour De L’argent Et Demo

Sweet Bonanza Machine A Sous Gratuite Par Pragmatic Play 2025ContentSécurité Et Tableau Responsable: Avantages Ainsi Que Inconvénients De Fairly Sweet Bonanza FenteJeu Responsable: Combien...

„1xbet Apk Download: Most Recent Official App Version, 1xbet Apk

Application 1xbet 1xbet Mobile ᐉ Téléchargez L'application 1xbet Apk Android Et Iphone ᐉ 1-x-bet ComContentComparaison Entre Are Generally Version Mobile I Site Et L’application...

Recent Comments