kedd, május 20, 2025
Home Apple hírek Letarolják az kínai telefongyártók az orosz piacot, a Xiaomi felugrott az első…

Letarolják az kínai telefongyártók az orosz piacot, a Xiaomi felugrott az első…

A kínai márkák térnyerése ellenére az orosz fogyasztók a tavalyihoz hasonló számú készüléket vásároltak (6,5 millió darabot az első negyedévben), de az átlagos vételár 23 százalékkal, mintegy 22 000 rubelre csökkent. Eközben a Samsung és az Apple, amelyek tavaly még az első, illetve a harmadik helyen álltak, az első negyedévben a harmadik és a negyedik helyre csúsztak vissza. A kínai Tecno gyártó az ötödik helyet szerezte meg, mint a leggyorsabban növekvő márka a szereplők között.

A kínai okostelefon-márkák azután rohanták le az orosz piacot, hogy a Samsung és az Apple tavaly márciusban kivonult. 2022 márciusában a Samsung és az Apple együttesen az orosz okostelefon-piac 57 százalékát tette ki, de egy hónappal később ez az arány 34 százalékra csökkent a készletek fogyatkozása miatt. A fogyasztók azonban továbbra is vásárolhattak iPhone és Galaxy modelleket, miután Moszkva tavaly márciusban legalizálta a nem hivatalos csatornákon keresztül történő szállítást jelentő párhuzamos importot. A nagyobb orosz kiskereskedők, köztük az M. Video tavaly májusban kezdték el árusítani a Kazahsztánból importált Apple- és Samsung-készülékeket.

Oroszország Ukrajnával fennálló konfliktusa és a nyugati kormányok által bevezetett szankciók ellenére a Kína és Oroszország közötti kereskedelem növekedett. A két ország közötti kereskedelem 2022-ben 34,3 százalékkal, 1,28 billió jüanos (189,5 milliárd dollár) csúcsra emelkedett, és a két ország közösen 200 milliárd dolláros kereskedelmi célt tűzött ki 2024-re. A kínai vállalatok azonban fokozott ellenőrzésnek vannak kitéve az oroszországi üzleteik miatt, és a múlt héten Ukrajna korrupcióellenes felügyelete a Xiaomi-t, annak alapítóját és vezérigazgatóját, Lei Jun-t, valamint a vállalat egy tucat más vezetőjét is felvette a „nemzetközi háborús szponzorok” listájára. A Xiaomi tagadta, hogy támogatna bármilyen háborús tevékenységet.

Címlapkép: Getty Images

Source

Most Popular

Обменники Крипты C Выводом а Карту Топ и Dtf”

Игры С Выводом Денег На Телефон Без ВложенийContentТоп Игр С Выводом денежек На Номер ТелефонаТоп-20: Краткий Обзор Игр С Выводом наличных Без ВложенийПодбор Оптимальной...

Mostbet Brasil: Site Estatal, Inscrição, Bônus Fifteen 000r$ Entrar

Pobierz Aplikację Mostbet Polska Mhh Androida I IosContentApostas MúltiplasUsabilidade Weil PlataformaApostas Esportivas VirtuaisMostbet App Afin De Android E IosComo U Mostbet Funciona? Mostbet LoginPrograma...

Télécharger Et Jouer Pour De L’argent Et Demo

Sweet Bonanza Machine A Sous Gratuite Par Pragmatic Play 2025ContentSécurité Et Tableau Responsable: Avantages Ainsi Que Inconvénients De Fairly Sweet Bonanza FenteJeu Responsable: Combien...

„1xbet Apk Download: Most Recent Official App Version, 1xbet Apk

Application 1xbet 1xbet Mobile ᐉ Téléchargez L'application 1xbet Apk Android Et Iphone ᐉ 1-x-bet ComContentComparaison Entre Are Generally Version Mobile I Site Et L’application...

Recent Comments