kedd, április 22, 2025
Home Apple Watch Még jobban figyel majd az egészségünkre az új Apple Watch

Még jobban figyel majd az egészségünkre az új Apple Watch

A véroxigénszint mérésére is alkalmas lesz a következő Apple okosóra, és az EKG mérése is pontosabbá válik.

Az Apple egy ideje felismerte, hogy az Apple Watch nem csak egy népszerű okosóra, hanem az egészségükre vagy a fitneszre koncentráló emberek kedvelt választása is, éppen ezért nagy erőkkel igyekszik ebben az irányban is fejleszteni a viselhető eszközt, amely a médiajelentések alapján nap mint nap segít embereknek időben, előre jelezni komolyabb egészségügyi gondokat.

Forrás: Apple

Az Apple Watch Series 6 a pletykák szerint már a véroxigénszint mérésre is alkalmas lesz, emellett pedig fejlett alváskövető funkciókat is kap. Ezeknek hála az alvási rendellenességek azonosításában is tud majd segíteni, valamint fejlettebb EKG-funkciót építenek bele, amely pontosabb eredményeket ad majd.

Mindezeknek hála az Apple Watch egy egészségre figyelő viselhető eszköz lehet, amely méltán uralhatja az egész órapiacot. Ha pedig minden fejlesztés a tervek szerint halad, akár a vércukorszint és a hidratáció mérése is lehet majd egyszer használni.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Sports Betting And Casino Online 100% Bonus Login

888starz Online Sports Betting And Casino Website In Bangladesh Login & Welcome BonusContent🦊 888starz Software For Android Suggestions And Summary🎰 888starz Casino ReviewHow To...

La Migliore Di Casinò On-line E Scommesse Sportive”

Mostbet ᐉ Bônus De Boas-vindas R$5555 ᐉ Formal Mostbet Casino BrContentCassino MostbetIosComo Fazer Um Depósito? How To Deposit In Mostbet PakistanPrograma De Afiliados Da...

Mostbet Bangladesh Account Subscription, Verification, Login

Mostbet Of India: Official Site, Sign Up, Bonus 25000 Login"ContentMostbet LoginAccount VerificationHow To Download And Install The Mostbet AppConvenient Cell Phone App For Google...

Легальные Букмекерские Конторы и России 2025 Топ 15

Легальные Букмекерские Конторы В европе 2025: Список Бк С Цупис только Лицензией Фнс российскойContentКто выдает Лицензию Букмекерам же РоссииОфициальные Букмекерские Конторы В европеЛицензионные Бк...

Recent Comments