vasárnap, december 22, 2024
Home Iphone Mégis új dizájnt kap az iPhone SE 3?

Mégis új dizájnt kap az iPhone SE 3?

Érdekes pletyka kapott szárnyra az Apple legolcsóbb mobiljának új generációjáról.

Egy ideje már mennek a találgatások az iPhone SE esetleges frissítése körül, korábban pedig két ismert forrás, a Macotakara blog és Ming-Chi Kuo elemző is arról adott hírt, hogy valószínűleg változatlan formában, azaz továbbra is az iPhone 6 enyhén módosított dizájnjával érkezik majd a készülék, valamikor 2022 elején.

Egy új pletyka azonban most halovány reménysugár lehet azoknak, akik olcsóbb almás mobilra vágynak, de nagyon unják már a 2014 óta rágott formát.

A kínai tech oldal, a MyDrivers ugyanis úgy tudja, hogy a sajtóban csak iPhone SE 3-ként emlegetett telefon valójában a néhány hete kivezetett iPhone XR-en alapul majd, és az oldalán elhelyezett ujjlenyomat-olvasót kap, de a Face ID arcazonosítás „sincs kizárva”. A portál szerint 64 GB-ról indulhatnak a tárhelyek, 500 dollár körül alakulhat az ár és egyébként pedig ez lesz az Apple utolsó LCD kijelzős modellje.

A pletyka sajnos több sebből is vérzik, úgyhogy vágjunk is bele a szétcincálásába. A legfontosabb, hogy a MyDrivers nem tartozik a közismertebb, megbízhatóként kezelt szivárogtatók közé, így eleve fenntartásokkal kell kezelni minden bombasztikus híresztelést, ami innen származik.


A másik gond, hogy az Apple nemrég frissítette az iPhone-palettát, a kínálatban hagyva a 2019-es iPhone 11-et, ami a formáját és funkcióit tekintve is nagyon közel áll az egy évvel korábban bemutatott iPhone XR-hez. Ha viszont tavasszal tényleg jönne egy majdnem ugyanilyen telefon olcsóbban és korszerűbb chippel (az SE-k mindig a legújabbat kapják), akkor okafogyottá válna az iPhone 11 árusítása. Persze előfordulhat, hogy az Apple egyszerűsít, és tavasztól az iPhone SE 3 – iPhone 12 – iPhone 13 lesz a felállás, de az elmúlt évek gyakorlata alapján ez nem valószínű.

Az oldalsó ujjlenyomat-olvasó pedig végképp légből kapottnak tűnik, mivel egyetlen almás telefonon sem láthattunk még ilyet, az SE-sorozatnak viszont a kezdetek óta az a lényege, hogy az Apple egy olcsón gyártható meglévő dizájnt dob fel egy korszerű chippel, így tartva (magához képest) alacsonyan az eladási árat.

Magyarán az SE 3 leendő vásárlói egyelőre jobban teszik, ha nem fűznek vérmes reményeket az XR-alapú frissítéshez, de sosem lehet tudni, végül is lepett ár meg minket az Apple, legutóbb például egy 8000 forintos törlőkendővel.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments