szerda, december 6, 2023
HomeIphoneMegszűnhet az iPhone SE-széria?

Megszűnhet az iPhone SE-széria?

Egy megbízható szivárogtató szerint az Apple már nem biztos benne, hogy 2024-ben piacra dobja az új iPhone SE-t.

Az Apple még 2016 tavaszán mutatta be az első iPhone SE-t, amely azzal tudott friss és viszonylag olcsó lenni, hogy az akkori legerősebb processzort kínálta egy kifutó modell (az iPhone 5S) házába csomagolva. A cupertinóiak azóta még kétszer elsütötték ezt a receptet, ám a tavaly bemutatott harmadik generáció állítólag már nem fogy olyan jól, mint az elődei.

Az elmúlt hónapokban több szivárogtató is azt jósolta, hogy a várhatóan 2024-ben érkező iPhone SE 4 a vásárlók visszahódítása érdekében végre elhagyhatja a jelenlegi, iPhone 6-alapú dizájnt, és a 2018-as iPhone XR-re épülhet, most azonban az egyik forrás szerint bizonytalanná vált a termék jövője.

A legújabb jelentés Ming-Chi Kuótól származik, aki a megbízhatóbb „jósok” sorát gyarapítja. A TF International Securities piaci elemzője korábban maga is azt mondta, hogy az SE 4 már nagyobb kijelzővel érkezik, most viszont arról számolt be, hogy az Apple elhalaszthatja, vagy teljesen le is mondhatja a készülék 2024-re tervezett tömeggyártását.

Kuo szerint ennek oka az utóbbi évek alsó- és középkategóriás iPhone-jainak (SE 3, 12/13 mini, 14 Plus) langyos fogadtatása, illetve az a félelem, hogy a nagyobb kijelző bevezetése túlságosan drágává teszi a negyedik generációs SE-t. Az elemző úgy véli, hogy az Apple-nek most teljesen újra kell gondolnia a készülék pozicionálását, ha pedig elkaszálásra kerül sor, a fejlesztési költségek megspórolása segítene a cégnek a 2023-ra várható gazdasági nehézségek leküzdésében.

Így tehát ha a szivárogtató nem téved, még az sem kizárt, hogy egyáltalán nem kapunk új iPhone SE-t, ami az almás készülékek árának hazai elszállásával különösen fájdalmasan érintené a magyar vásárlókat. Fontos ugyanakkor leszögeznünk, hogy Kuo értesülése csak egy pletyka, azaz nem szabad készpénznek venni.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Most Popular

Recent Comments