Az Amerikai Írók Céhe (WGA) – 15 év után először – sztrájkot jelentett be, miután nem sikerült megállapodniuk a magasabb fizetésről. 11.500 forgatókönyvíró szállt szembe olyan cégekkel, mint a Universal, a Paramount és a Walt Disney, valamint az olyan technológiai újoncokkal, mint például a Netflix, az Amazon és az Apple.
A WGA szerint a vállalatok célja, hogy az írást teljesen szabadúszó szakmává változtassák át. A társaság elnöke, Meredith Stiehm úgy nyilatkozott, az írók emiatt egzisztenciális fenyegetettséggel néznek szembe.
„A jelenünk és jövőnk érdekében nincs más választásunk” – áll a közleményben.
A tervek szerint kedd délutántól kezdenek sztrájkba a hollywoodi stúdiók előtt, valamint New Yorkban. A Greg Iwinski, Stephen Colbert és Jon Oliver műsoraiban szereplő író azt mondta, a tüntetésre azért van szükség, mert a streamingszolgáltatások megpróbálták elválasztani az írókat attól, amit a legjobban ismertek, vagyis, hogy miként lehet a közönséghez kapcsolódni.
Az írók azt mondják, anyagilag megszenvedik a streamingszolgáltatások térhódítását, ugyanis így rövidebb évadokon kell dolgozniuk, sokkal kevesebb pénzért. A statisztikák szerint a tévésorozat-írók fele jelenleg minimális fizetésért dolgozik, a magasabb írói/produceri átlagfizetés pedig 4%-kal esett az elmúlt évtizedben.
A legutóbbi, 2007-es munkabeszüntetés 100 napig tartott, és a becslések szerint 2,1 milliárd dollárjába került a kaliforniai gazdaságnak, mivel a produkciók leálltak, a sztrájkoló írók, színészek és producerek csökkentették a kiadásaikat – írja a The Guardian.
Egymillió forint kihúzná a bajból?
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.