péntek, április 25, 2025
Home Apple hírek Sosem látott frissítés érkezett az iPhone-okra

Sosem látott frissítés érkezett az iPhone-okra

Az iOS 16-ban debütált, ám egészen mostanáig kellett várni az első éles bevetésre.

Androidon platformon évek óta bevett szokás, hogy két nagy csoportra oszthatjuk fel a frissítéseket. A főfrissítések mellett beszélhettük biztonsági csomagokról is, melyek valamennyire függetlenek egymástól, így azok a felhasználók is élvezhetik ezeket, akik készülékeire még valamiért nem érkezett meg a legfrissebb Android verzió. Természetesen az Apple iPhone-ok iOS rendszere is tartalmaz ilyen biztonsági javításokat, ám ezeket eddig kénytelenek voltunk összekötni egy teljes rendszerfrissítéssel. Így azok számára, akik valamiért egy korábbi iOS verzión ragadtak (vagy szerettek volna maradni), komoly kockázatot jelenthetett a frissítés hiánya.

Az Apple Rapid Security Response-nak nevezte el az iOS 16-ban debütált funkciót, mely megkönnyíti és meggyorsítja a biztonsági csomagok eljuttatását a felhasználók telefonjaira. Ezek a javítások alapértelmezetten szinte észrevétlenül települnek az iPhone-okra, iPadekre, anélkül, hogy teljes iOS frissítést kelljen futtatni.

Forrás: https://hvg.hu/tudomany/20230502_apple_iphone_ipad_mac_ios_macos_frissites_gyors_biztonsagi_valasz_javitas_ujdonsag

A héten élesedett is az első ilyen frissítés!

Hétfőn az Apple a fenti, új formában adott ki biztonsági csomagokat. Az iOS és iPadOS 16.4.1 és a Mac OS 13.3.1 részeként érkezett a magyarul csak biztonsági válasznak hívott javítócsomag. A telefon fel is hívja a figyelmünket a frissítésre, melyet pár kattintással el is végezhetünk. Az Apple több biztonsági rést is befoltozott ezekkel, így mindenképp ajánlott lehet a feltelepítésük.

Forrás: HVG

Megjelent a nálunk forgatott Gran Turismo mozi első előzetese

 

 

 

Source

Most Popular

sharing wife with freind, gangbanged a paralyzed girl

legalporno full scene The Stepbrother’s “Help” Was Far...

Mostbet Cz Casino Oficiální Stránky Přihlášení A New Sázky Online”

Site Oficial De Cassino Online E Apostas No BrasilContentUsabilidade Da PlataformaStáhnout Soubor Apk Pro AndroidRegistro De Conta Mostbet No BrasilMostbet Apostas – O Web...

Будущее букмекерских контор в условиях цифровой трансформации

Будущее букмекерских контор в условиях цифровой трансформацииЦифровая трансформация кардинально изменяет букмекерскую индустрию, предоставляя как новые возможности, так и различные вызовы. Букмекерские конторы сталкиваются с...

Cassino Online & Apostas Esportivas Internet Site Oficial

Mostbet Apostas Desportivas E Casino Online Site Oficial No País Brasileiro Obter Bônus 1600 R$ EntarContentMostbet LoginBônus De Boas-vindas Em Virtude De E-sports E...

Recent Comments