péntek, február 7, 2025
Home Apple hírek Új kütyüket jelent be kedden az Apple

Új kütyüket jelent be kedden az Apple

Várhatóan az iPhone SE és az iPad Air is frissül, további meglepetésre utal a meghívó.

Szerdán már szóba került a harmadik generációs iPhone SE rendkívül közelinek tűnő leleplezése, néhány órával hírünk kikerülését követően pedig az Apple bejelentette az ennek kapcsán pletykált sajtóeseményét. A „Peek Performance” névre keresztelt közvetítés magyar idő szerint 2022. március 8. este 7 órakor kezdődik a vállalat YouTube-csatornáján.

A bemutatón egyelőre csak az idei iPhone SE és iPad Air bemutatása tűnik biztosnak, mindkét eszköz megkaphatja a legújabb Apple A15 Bionic rendszerlapkát, ezzel együtt pedig 5G-s támogatással érkezhetnek, bár a táblagép esetén ez feltehetően opcionálisnak bizonyul majd.

Ettől függetlenül az eseménynek kitalált logó és szlogen alapján erős a gyanú, hogy az Apple talán előzetes ízelítőt kíván adni a számítógépekbe tervezett rendszerlapkájának következő generációjából, még ha a chipet használó konkrét termékek leleplezésére még nem is áll készen.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Most Popular

Гама Казино На кварплату Официальный Сайт Gama Casino, Зеркало и Вход В Игровые Автоматы Gama Casino В 2023

официальный Сайт Gama Casino Играть Онлайн а Слоты Через рабочее ЗеркалоContentдругие Акцииизвестные Игровые АвтоматыНа День Рождения ИгрокаQ: Как Пополнить Счет В Гама Казино?Мобильная Версия...

Casino Oyunları: Slot, Black Jack Ve Rulet Oyna

Betgit Giriş: Yüksek Oranlar Canlı Bahis Sitesi Casino OyunlarıContentEn Çok Kazandıran Casino OyunlarıCasino Oyunları Nelerdir? Masa Oyunları- Canlı Casino OyunlarCasino Sitelerine Üye OlEn Güncel...

Masal Bet Türk Casinos Masalbet Giriş Bakalar And Associates, P A

Masalbet ️ Masal Bet CasinoContentMasal BetMasalbet Casino ÖzellikleriGeniş Spor Ve Bahis SeçenekleriCasino Mobil Uygulaması Nasıl İndirilir Empieza KurulurMasalbet Resmi Sitesi – Türk Oyuncular Için...

Обзор букмекерской конторы 1win: спортивные события и турниры

Обзор букмекерской конторы 1win: спортивные события и турниры1win - это популярная букмекерская контора, предлагающая широкий выбор ставок на спортивные события и турниры. В данной...

Recent Comments