Sőt: Tim Cook vezérigazgató szerdán személyesen találkozott Narendra Modi indiai miniszterelnökkel, s ígéretet tett arra, hogy a jövőben további beruházásokat eszközöl az országban.
Ahogy arról korábban is beszámoltunk, az Apple nemrég megnyitotta első fizikai üzletét Indiában, a CNN jelentése szerint pedig a vállalat a gyors terjeszkedés mellett döntött, ugyanis bejelentették, érkezik a második üzlet is.
Soron kívül Ilyen időjárás vár ránk vasárnap, akár 24°C i s lehet
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója szerdán személyesen is ellátogatott Indiába, ahol találkozott Narendra Modi miniszterelnökkel, és biztosította arról, hogy az Apple további beruházásokat eszközöl az országban, miközben a vállalat növeli kiskereskedelmi és gyártási tevékenységét is az országban.
A látogatás kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a világ legértékesebb vállalata továbbra is India felé orientálódik, és a benne rejlő potenciált fogyasztói piacként és termelési központként egyaránt szem előtt tartja. Az Apple lépése nem sokkal azután történt, hogy az ENSZ bejelentette, India népessége az év közepére megelőzi Kínát.
Cook az indiai miniszterelnökkel történt találkozóját követően azt tweetelte:
“Az oktatástól és a fejlesztőktől kezdve a gyártáson át a környezetvédelemig elkötelezettek vagyunk a növekedés és a beruházások mellett az egész országban.”
Modi szintén tweetelt a találkozó után, s úgy fogalmazott, “számos témában folyt eszmecsere”, többek között “az Indiában zajló, a technológia által vezérelt átalakulásokról”.