kedd, május 13, 2025
Home Apple Watch Előbb szagolja ki az Apple Watch a koronavírust, mint a hivatalos tesz

Előbb szagolja ki az Apple Watch a koronavírust, mint a hivatalos tesz

A hordozható okoseszközök még a hivatalos teszteknél is korábban kiszűrhetik, ha valakit megbetegített a koronavírus – írja az Eurekalerten egy sajtóközlemény. A Journal of Medical Internet Research tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a szívfrekvencia-variabilitás miatt egy héttel előbb észrevette az Apple Watch, mint ahogyan mintavételes teszttel kiderült volna a betegség. A szívfrekvencia-variabilitás az autonóm (vagy ahogy régen tanultuk, vegetatív) idegrendszer szimpatikus, illetve paraszimpatikus aktivitásának indikátora,

a szív- és érrendszer alkalmazkodóképességéről ad pontos képet.

A Mount Sinai Kórház kutatói szerint ez jól mutatja a technológia jövőjét, és a benne rejlő veszélyeket. A koronavírus terjedésében pedig nagyon sokat számíthat az, ha valaki képes azelőtt megállapítani, hogy fertőzött, mielőtt tünetei lennének, esetleg tünetmentes fertőzöttként is tudni fog az állapotáról.

A megfigyelésekből az is kiderült, hogy a szívfrekvencia-variabilitás az első detekció után 7-14 nappal normalizálódott, és hasonlítani kezdett azokéhoz, akik nem voltak fertőzöttek.

A szakértők 2020 áprilisa és szeptembere között figyelték meg egészségügyi dolgozók adatait, valamint az általuk egy applikációban lejelentett tapasztalatokat.

Most Popular

Официальный Сайт Онлайн Казино Пин Ап Вход только Регистрация”

Pin Up Kz Пинап Казино Регистрация а Вход В Казахстане 2025ContentТоп Бонусов для Новых Игроков Пин Ап В КазахстанеПредлагаемые Игры Pin UpПополнение АккаунтаСтавки На...

„State Your Generous Welcome Bonus At Ozwin Casino!

New Promo Coupons Ideal Online Pokies 400% + 100 Free Spins On 2 Deposit Login Sign Up Tournaments Mobile Software Casino Games LobbyContentCashbackPlay The...

Mostbet: O Site Formal Da Líder Em Apostas Esportivas

"Sign In Mostbet GuiaContentO Mostbet Tem Aplicações Para Ios Electronic Android? Versão Do Site Móvel MostbetMostbet – Web Site Oficial De Cassino Online E...

Казино Х Вход ️ В Личный кабинет ️ Casino X Вход”

Казино Х официальному Сайт Играть а Casino X ОнлайнContentофициального Сайт Казино началеслужбы Клиентской Поддержкилюблю Играть В Казино С Телефона?Пополнение И напрашивающийся СредствОтветственная ИграЗащита Персональных...

Recent Comments