csütörtök, május 22, 2025
Home Apple hírek Gendersemleges hangot kap Siri, az Apple hangasszisztense

Gendersemleges hangot kap Siri, az Apple hangasszisztense

A legújabb iOS bétaverziójában olyan Siri-hangot tesztel az Apple, amely se nem tipikusan nőies, sem nem tipikusan férfias.

Az Apple folyamatosan frissíti Sirit, és új lehetőséggel vértezi fel, hogy versenyben maradjon az Amazon Alexája és a Google Asssitant mellett. Ennek megfelelően most új, gendersemleges opció érkezik a hangoknál, így tovább bővül és színesedik annak kínálata, milyen hangon szólalhat meg Siri.

Az Apple hangasszisztense már eddig is elérhető volt női, illetve férfi hangokkal, tavaly pedig olyan olyan opciók is érkeztek, amelyeknek afroamerikai színészek kölcsönözték a hangjukat. Az Axios most megerősítette, hogy tesztelés alatt áll egy gendersemleges megoldás is, amelyhez az LMBTQ+ közösség egyik tagja adta a hangját, de hogy pontosan ki, arról nem közölt információt a cég.

Az iOS bétában egyszerűen csak “Voice 5”nek nevezett hang végleges verzióját várhatóan az elkövetkezendő hetekben vezetik majd be, ám egyelőre csak angol nyelvű verzióban lesz majd elérhető.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!

Most Popular

Как безопасен ли кент казино для новичков?

Как безопасен ли кент казино для новичков?Кент казино привлекает множество новичков, однако вопрос безопасности находится на первом месте. В этой статье мы рассмотрим, насколько...

Play Now About Official Website”

Glory Casino On The Web ️official Casino And Even Betting In BangladeshContentPlay On The Internet On MobileGlory Online Casino SlotsFeatures With The WebsiteDiscover A...

A Mais Interessante Plataforma De Apostas E Casino Online

Mostbet Apostas Desportivas E Casino On The Internet Site Oficial No BrasilContentMostbet CasinoPolítica De SegurançaResultados E Estatísticas Da PartidaAs Principais RegrasOs Jogos De Cassino...

„Logon Mostbet Guia

Mostbet Apostas Esportivas & CassinoContentMostbet Em Virtude De DispositivosO Correspondante De Apostas Está Disponível Para Aparelhos Móveis? Mobile CasinoMostbet App Baixar ( Apk)Quais Os...

Recent Comments