kedd, május 13, 2025
Home Apple hírek Idén visszatérhet a Fortnite az Apple platformjaira

Idén visszatérhet a Fortnite az Apple platformjaira

Az Epic Games és az Apple közötti kicsit sem rózsás helyzet úgy látszik, lassan megoldódni látszik, hamarosan visszatérhet a Fortnite iOS-t futtató eszközökre.

Még 2021-ben született döntés az Apple és az Epic Games több, mint egy évig tartó pereskedésében. A bírósági ügy hátterében az állt, hogy az Epic megelégelte, hogy az Apple minden játékbeli mikrotranzakciót követően 30 százalékos jutalékot számolt fel, ezért megkerülte az Apple fizetési rendszerét, ami nyilván nem tetszett nekik. Ugyan a döntés már megszületett az ügyben, azonban egyik cégóriás sem enged, így a fellebbezéseknek köszönhetően az ügy a mai napig lezáratlan maradt. Azóta viszont a Fortnite nem elérhető iPhone-okra és iPadekre. 

Úgy látszik azonban, hogy ez hamarosan megváltozhat, ugyanis az Epic Games vezérigazgatója, Tim Sweeney Twitteren erősítette meg, hogy 2023-ban újra elérhetővé válik az Epic legsikeresebb játéka iOS-en. Vélhetően ennek azonban nem az az oka, hogy az Apple és az Epic kibékült egymással, csupán az, hogy az uniós törvények értelmében az Apple-nek lehetővé kell tennie a külső appboltok, valamint a szabadon használható programok telepítését az iOS-t futtató eszközökön.

Source

Most Popular

Официальный Сайт Онлайн Казино Пин Ап Вход только Регистрация”

Pin Up Kz Пинап Казино Регистрация а Вход В Казахстане 2025ContentТоп Бонусов для Новых Игроков Пин Ап В КазахстанеПредлагаемые Игры Pin UpПополнение АккаунтаСтавки На...

„State Your Generous Welcome Bonus At Ozwin Casino!

New Promo Coupons Ideal Online Pokies 400% + 100 Free Spins On 2 Deposit Login Sign Up Tournaments Mobile Software Casino Games LobbyContentCashbackPlay The...

Mostbet: O Site Formal Da Líder Em Apostas Esportivas

"Sign In Mostbet GuiaContentO Mostbet Tem Aplicações Para Ios Electronic Android? Versão Do Site Móvel MostbetMostbet – Web Site Oficial De Cassino Online E...

Казино Х Вход ️ В Личный кабинет ️ Casino X Вход”

Казино Х официальному Сайт Играть а Casino X ОнлайнContentофициального Сайт Казино началеслужбы Клиентской Поддержкилюблю Играть В Казино С Телефона?Пополнение И напрашивающийся СредствОтветственная ИграЗащита Персональных...

Recent Comments