csütörtök, február 22, 2024
Home Macbook Veszélyben az Apple tavaszi nagy leleplezése, mert egyszerűen nincsenek termékei

Veszélyben az Apple tavaszi nagy leleplezése, mert egyszerűen nincsenek termékei

Vagy csúsztatják, vagy meg sem tartják az eseményt, amelytől a VR-headset bemutatását várja a közönség.

Az Apple újabban tavasszal, a második negyedév végén szokta bemutatni új termékeit egy nagyszabású keynote keretein belül. Tavaly márciusban például a Mac Studiót, a Studi Displayt és iPhone SE-t mutatták be. (Természetesen pénzügyi negyedévről beszélünk, amelyből a második januártól márciusig tart.) A Bloomberg riportere, Mark Gurman úgy tudja,

idén gondban van az Apple, mert egyszerűen nincsenek bemutatható termékei.

Az újságíró szerint két eset lehetséges:

  • vagy elhalasztják az eseményt, hogy legyen idejük felkészülni, azaz valószínűleg áprilisban tartják meg;
  • vagy egyáltalán nem tartják meg.

Ha az utóbbit választja a cég, akkor sajtóközleményekben és a nyáron esedékes Worldwide Developers Conference-en mutatja meg, mivel rukkol elő idén.

Ha a halasztás mellett döntenek – ez a valószínűbb forgatókönyv -, akkor áprilisban mindenképp meg kell tartaniuk, hogy legyen elég idejük ezen esemény és a fejlesztői konferencia közt.

Azt már nagyjából tényként kezelik, hogy az idei év két slágerterméke a Mac Pro és az Apple első VR/AR-headsetje lesz, igaz, még egyikről sem tudunk sokat. A hírek szerint érkezik az M3 chipre épülő MacBook Air és iMac, illetve egy OLED-képernyős, érintésérzékeny MacBook Pro is, ám ezeket nem most mutatják be, hiszen még nem tartanak ott a fejlesztésben.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Source

Most Popular

Ezekkel az újdonságokkal tarolhat az iPhone 16 Pro

Egy neves elemző szerint a nagyobb kijelző és a periszkópkamera lesz a két nagy újdonság. Míg az iPhone 15 modellekhez új...

Apple Watch-a mentette meg egy nő életét

Az okosórákon elérhető esésészlelés funkciónak köszönheti egy nő az életét. A kezén lévő Apple Watch ugyanis még időben riasztotta a segélyhívót.   Számos módon...

ITB Today 05/19: Itt az adat, hol az adat?

Itt az adat, hol az adat? Mind több vállalat hallja és tudja, hogy kezdenie kellene valamit a nála felgyűlt vagy a külső forrásokból egyre könnyebben...

ChatGPT alkalmazást indít iOS-re az OpenAI

Az OpenAI egy olyan iOS-alkalmazást jelentett be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy útközben is hozzáférjenek a vállalat népszerű AI chatbotjához. Ígéretük szerint...

Recent Comments